Lumbális radiculopathia | Diagnózis és kezelés

Bevezetés és epidemiológia

Az ágyéki radikuláris szindróma az ágyéki gerinc és a keresztcsont radikuláris fájdalmát és/vagy a radikulopátia jeleit magában foglaló gyűjtőfogalom. Bár a szakirodalomban a "radikuláris fájdalom" és a "radikulopátia" szinonimaként szerepel, ezek nem ugyanazok. A radikuláris fájdalmat úgy határozzák meg, mint "a háti gyökérből vagy annak ganglionjából származó ektopikus kisülések által kiváltott fájdalmat". A leggyakoribb ok a porckorongsérv (hernia nucleus pulposus, HNP) és az érintett ideg gyulladása tűnik a kritikus patofiziológiai folyamatnak. A radikulopátia egy másik, különálló entitás. Ez egy olyan neurológiai állapot, amelyben a gerincvelői ideg vagy annak gyökerei mentén a vezetés blokkolva van(Bogduk et al. 2009). Ez a neurológiai funkcióvesztés objektív jeleihez vezet, mint például az érzékszervi veszteség (hipoesztézia vagy anesztézia), motoros veszteség (parézis vagy atrófia), vagy a reflexek károsodása (hiporeflexia). Mivel a porckorongsérv messze a leggyakoribb oka a lumbosacralis radicularis fájdalomnak (90%, Koes et al. 2007), nézzük meg közelebbről a körülöttük lévő tényeket és fikciókat:

A porckorongsérv prevalenciája a legmagasabb az L4-L5 és L5-S1 szinteken, mindkettő az összes eset 45%-át teszi ki. Ez annak köszönhető, hogy a statikus és kinetikus erők ezen a két szinten a legmagasabbak. Ezenkívül az L3-L4 szinteken előforduló sérvekről azt jelentették, hogy kevésbé elterjedtek (5%), ezt követi még alacsonyabb prevalencia az L2-L3 és L1-L2 szinteken (Schaafstra et al. 2015). L4-L5 közötti porckorongsérv esetén az L5 ideggyökér összenyomódik, L5-S1 esetén pedig az S1 ideggyökér érintett. Ez annak köszönhető, hogy a legtöbb porckorong sérv mediolateralis előreesésként jelentkezik:

Epstein et al. (2002) részletesen tanulmányozták az oldalsó porckorongsérveket. A szerzők szerint a messze oldalsó porckorongsérvek az összes lumbális porckorongsérv 7-12%-át teszik ki, és általában olyan szabad töredékekről van szó, amelyek a kiindulási porckorongtér fölé vándoroltak. A messze oldalsó porckorongsérv összenyomja az ugyanazon a szinten kilépő ideggyökeret; ez ellentétben áll a klasszikus mediolaterális porckorong-kompresszióval, amely az alatta lévő szinten kilépő ideggyökeret érinti (lásd a fenti ábrát). Leggyakrabban az L3-L4 vagy az L4-L5 szinteken fordulnak elő messze oldalsó porckorongsérvek, majd az L5-S1 szinteken.
A messze oldalsó porckorongsérvben szenvedő betegek jellemzően az ötvenes éveik közepén járnak, 50-78 évesek, és gyakran számolnak be extrém radikuláris fájdalomról, amely a háti ideggyökér ganglionjának az oldalsó rekeszben való károsodása miatt jelentkezik. A lábfájdalom általában nem múlik el, míg a hátfájás gyakran minimális.

A nyaki gerinchez hasonlóan az ideggyökér becsípődhet a megnagyobbodott facet-ízületek, a porckorongprotrúzió, a csigolyatest spondilotikus protrúziója vagy ezen tényezők kombinációja miatt. Ezekben az esetekben lateralis gerinccsatorna szűkületről beszélünk, amelyet a következő egységben fogunk tárgyalni többek között. A radikuláris fájdalom kevésbé valószínű okai lehetnek még daganatok, synovialis cysták, fertőzés, érrendszeri rendellenességek vagy gerinccsatorna szűkület, amelyekkel a következő egységben foglalkozunk. A szűrésről szóló részben megtudhatod, hogyan ismerd fel ezen vészjosló jelek egy részét.

Klinikai kép és vizsgálat

Jelek és tünetek

Más patológiákhoz hasonlóan, a részletes kórtörténet már jó irányba terelhet, ha lumbosacralis radicularis szindrómára gyanakszol. Vroomen és mtsai. (2002) értékelték a kórtörténet különböző elemeit a lumbosacralis radicularis szindróma diagnosztizálásának pontossága szempontjából. Azt találták, hogy a következő tényezők diagnosztikusak a lumbosacralis radicularis szindróma esetén ágyéki porckorongsérv miatt:

Fizikális vizsgálat

A kórtörténet felvétele után felmerülhet az ICD (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) szerinti feltételezés, hogy a páciensed lumbosacralis radicularis szindrómában szenved.  A fizikális vizsgálatokkal tovább csökkentheted a klinikai bizonytalanságot a feltételezések kizárásával vagy megerősítésével. Az első tesztsorozat a radikuláris fájdalom és/vagy paresztézia reprodukálására vagy enyhítésére összpontosít:

A lumbosacralis radicularis szindróma megerősítésére szolgáló specifikusabb teszt a keresztezett SLR.

Egyéb ortopédiai tesztek a lumbális radiculopathia diagnosztizálására:

• Íjász-húr teszt
• Slump teszt
• SLR proximális és distalis indítással
• Slump teszt proximális és disztális indítással

A vizsgálat második felében végezz el egy neurológiai vizsgálatot, mely a nyaki radikuláris szindróma jelenlétére és mértékére összpontosít, felmérve a hyporeflexiát, a hypoesthesiát és a paresist.

Az alábbi, dermatoma vizsgálatról szóló videó az American Spinal Injury Association (ASIA) formanyomtatványából származik:

Lee et al. (2008) áttekintette az irodalmat, és létrehozott egy összetett dermatoma térképet 5, általuk kísérletileg legmegbízhatóbbnak ítélt publikáció adataiból. Így néznek ki a térképeik:

Sokat beszélünk a dermatoma térképek megbízhatóságáról. Olvasd el blogcikkeinket és kutatási áttekintéseinket, ha többet szeretnél megtudni:

• Miért lehetnek még hasznosak a dermatoma térképek
• 3 dolog a radikuláris szindrómáról, amiről az egyetemen nem meséltek

Az alábbi videóban bemutatjuk, hogyan vizsgálhatod meg az alsó végtag myotomáit:

Ne feledd, az ideggyökér becsípődés hátterében a sérvesedésen kívül más okok is állhatnak. Ráadásul a proximális lábba sugárzó fájdalom a radikuláris fájdalom helyett kisugárzott fájdalom is lehet. További információkért nézd meg a következő videókat:

• Lumbális radiculopathia vs. Kisugárzott fájdalom
• Lumbális radiculopathia Lumbalis gerinccsatorna szűkület okozta intermittáló neurogén claudicatio

5 ALAPVETŐ MOBILIZÁCIÓS/MANIPULÁCIÓS TECHNIKA, AMIT MINDEN GYÓGYTORNÁSZNAK EL KELL SAJÁTÍTANIA

• • Név*
• • E-mail cím*

Kezelés

A kezelés mindig a kórtörténet és a fizikális vizsgálat alapján történjen. A cél az, hogy a terápia által befolyásolható, módosítható negatív prognosztikai tényezőkre összpontosítsunk. Közvetlenül pozitívan befolyásolhatjuk a magas fájdalomszintet, korlátozottságot, mozgástartományt és az ízületi mobilitás csökkenését. A mozgással kapcsolatos félelem, a katasztrofizálás és a passzív megküzdés tanácsadással és oktatással, de közvetetten a kezeléssel is befolyásolhatók.
A prognosztikai tényezők listáján láthatod, hogy van néhány olyan tényező, amelyet aligha vagyunk képesek befolyásolni. Ha egy páciensnél a pszichoszociális vagy a munkával kapcsolatos tényezők dominálnak, Zwart és munkatársai (2021) azt javasolják, hogy vegyük fel a kapcsolatot más egészségügyi szakemberekkel, például pszichológusokkal vagy a munkahelyi rehabilitációra szakosodott gyógytornásszal.

Mit mondanak a bizonyítékok a hatékony kezelésekről?
Meglepő lehet, de a lumboszakrális radikuláris szindróma konzervatív kezelési lehetőségeinek hatékonyságára vonatkozó bizonyítékok rendkívül szűkösek. Luijsterburg et al. (2008) szerint a fizioterápia nem hatékonyabb, mint a háziorvos által nyújtott általános ellátás a fájdalom és a rokkantság tekintetében 3, 6, 12 és 52 hét után. Voltak azonban arra utaló jelek, hogy a fizioterápia különösen hatékony volt a globálisan érzékelt hatás tekintetében azoknál a betegeknél, akik a kezdeti konzultáció során súlyos fogyatékosságról számoltak be. Továbbá, egy szisztematikus felülvizsgálat Fernandez et al. (2015) megállapította, hogy gyakorlat rövid távon kis mértékben, de jobb hatást gyakorol a lábfájdalomra, mint az aktív életmódra vonatkozó tanácsok a lábfájdalommal küzdő betegek esetében. isiász. Ez a kis hatás azonban hosszú távon eltűnt. Albert et al. (2012) összehasonlította a tünetvezérelt gyakorlatokat, tájékoztatást és tanácsot az aktív tartózkodásra, valamint a látszatgyakorlatokat, tájékoztatást és tanácsot az aktív tartózkodásra. Megállapították, hogy a beavatkozó csoport 4,8 kezelés után klinikailag szignifikánsan jobb eredményeket ért el a látszatcsoporthoz képest a globális értékelés, a funkcionális állapot, a fájdalom, a szakmai státusz és a klinikai leletek tekintetében.

Paatelma és munkatársai (2008) összehasonlították az ortopédiai manuális terápiát, a McKenzie-módszert és a derékfájós betegeknek szóló aktív életmóddal kapcsolatos tanácsokat. Bár mindhárom csoport 3 hónap elteltével hasonlóan javult, a McKenzie-csoport szignifikánsan jobban teljesített, mint az "aktív életmód" csoport a hát-, lábfájdalom és korlátozottság tekintetében 6 hónap és 1 év után. A manuális terápia és a McKenzie-módszer között nem volt különbség.