Ellen Vandyck
Kutatásvezető
A tenziós fejfájás (TTH) a legelterjedtebb elsődleges fejfájás, ami a lakosság kb. 26%-át érinti. Ez jelentősen befolyásolja a mindennapi tevékenységeket, ezért a 10 leginkább rokkantó betegség között szerepel. A TTH-t a fejfájás gyakorisága alapján ritka epizodikus, gyakori epizodikus és krónikus típusokra osztjuk. A krónikus napi fejfájás negatívan befolyásolja az életminőséget. Bár gyakran írnak fel farmakológiai kezelést, a tudományos bizonyítékok alátámasztják a gyógytorna, különösen a manuális terápia hatékonyságát a TTH kezelésében. A jelenlegi szakirodalom szerint a manuális terápia és a terápia kombinálása javíthatja a tünetek enyhítését. Azonban nincs egyetértés az aranystandard kezelésben. A terápia bizonyítottan csökkenti a fejfájás gyakoriságát, időtartamát és intenzitását a kezelés után 3-6 hónapig. Ezért ez a tanulmány a krónikus TTH esetén alkalmazott 12 hetes erősítő edzés hatékonyságának felmérését célozza meg.
Ebből a célból egy párhuzamos, randomizált, kontrollált superioritású vizsgálatot végeztünk, amelyben 18-65 év közötti, krónikus tenziós típusú fejfájásban szenvedő résztvevők vettek részt. A krónikus fejfájás meghatározása: több mint 6 hónapja fennálló állapot.
A beavatkozási csoport cranio-cervicalis, váll- és vállöv izmait erősítő otthoni programot kapott. Ezeket a gyakorlatokat az első 6 hétben hetente 2x, a hátralévő 6 hétben pedig hetente 3x végeztük. Három sorozatban 8-10 ismétlést végeztünk 7/10-es Borg-pontszámmal, ami azt jelenti, hogy nagy erőfeszítésre volt szükség a gyakorlatok elvégzéséhez. Minden alkalom egy mobilitás bemelegítéssel kezdődött, ahol a karok és a nyaki gerinc voltak a célkeresztben. Rugalmas szalag használatával a következő gyakorlatokat végeztük:
Ezután a résztvevők a nyaki izomzat izometrikus erősítő gyakorlatait végezték: bal és jobb oldali hajlítás, nyújtás és lateralis dőlés. Ezeknek a mozgásoknak a beteg a kezével 6 másodpercig ellenállt. A kontrollcsoport résztvevőit arra kértük, hogy folytassák a szokásos napi tevékenységeiket.
Az elsődleges eredmények a fejfájás jellemzői voltak: időtartam (órákban mérve naponta), fájdalom intenzitása (VAS skála 0-100) és a fejfájás gyakorisága (napok száma havonta). Másodlagos eredményesség mérőszámai az izom vastagsága nyugalomban és terheléssel, ultrahanggal mérve. A cranio-cervicalis hajlítási tesztet a mély nyakhajlítók állóképességének elemzésére értékelték. A mozgástartományt (ROM) a CROM eszközzel mértük, és a nyomásfájdalom küszöböket algométerrel rögzítettük. A nyomásfájdalom küszöbértékeinek mérésére szolgáló helyek:
Negyven résztvevőt randomizáltunk beavatkozási és kontroll csoportokba. A résztvevők többsége nő volt: 85% a beavatkozási és 75% a kontroll csoportban. Átlagosan 34 és 40 év közöttiek voltak, normál, átlagosan 24 kg/m2-es BMI-vel. Mindkét csoport hasonló volt a kiinduláskor.
A vizsgálat kimutatta, hogy 12 hét után a fejfájás intenzitása 1,8 ponttal csökkent a VAS skálán, a tartama pedig havi 7 nappal. A szerzők szerint jelentős hatás érhető el. A fejfájás gyakoriságában nem tapasztaltunk eltérést.
A másodlagos eredmények azt mutatták, hogy a mély nyakhajlító izmok ereje jelentősen javult az intervenciós csoportban, nagy hatásmérettel. A jobb oldali multifidus, a kétoldali mély hajlító izmok vastagsága is javult, nagy hatásmérettel. A nyaki mozgástartományt tekintve az oldalirányú hajlítás javult az intervenciós csoportban. A fájdalomküszöb javult a halántékizmokban és a trapézizmokban kétoldalúan, valamint a baloldali musculus masseterben és a baloldali nervus medianusban, szintén nagy hatásmérettel.
A vizsgálat mérte az idő x csoport interakciókat, de a csoportok közötti különbségek (a kapott p-érték és a hatásméret kivételével) nem voltak feltüntetve. Ehelyett csak a csoporton belüli különbségeket jegyezték fel és táblázták. Ez furcsa, mivel ez egy fölényességi vizsgálat, és tudni akarjuk, mi a csoportok közötti különbség az elsődleges eredményekben. Egy korábbi kutatási áttekintésünkben ugyanez a probléma merült fel. Abban a konkrét tanulmányban azonban az elsődleges csoportok közötti elemzés nem mutatott különbségeket, ezért a csoporton belüli különbségeket úgy értelmezték, hogy kiemeljék a beavatkozás előnyeit. Ez nagyon félrevezető volt. Azonban a Martín-Vera tanulmányában, amelyről most olvasol, a csoporton belüli különbségek láthatók, de a szerzők kijelentik, hogy az eredmények a csoportok közötti különbségeken alapulnak, és ez így is van rendjén. Kár azonban, hogy csak a p-értéket kapjuk meg. Nincs meg a valós különbség a beavatkozási és a kontrollcsoport között, és nincs meg a konfidencia intervallum sem.
A bal oldali multifidus miért nem volt vastagabb az utánkövetéskor, annak ellenére, hogy a jobb oldali multifidusnál vastagodás volt megfigyelhető? Talán az izomatrófiában vannak különbségek, mint Yun et al., 2019-es tanulmányában, akik a krónikus, egyoldali nyaki radikuláris szindrómában szenvedő betegeknél a nyaki multifidus izmok aszimmetrikus atrófiáját találták. Peng és munkatársai 2022-ben a longus colli kisebb keresztmetszeti területét találták, de a multifidus izmokét nem, a krónikus, nem specifikus nyaki fájdalomban szenvedő betegeknél. Mivel ez a populáció krónikus TTH-ban szenvedett, a krónikusság izomváltozásokhoz vezethetett. Azonban ezt a jelenlegi tanulmány nem vizsgálta.
Meglepő, hogy a program felügyelet nélkül zajlott, mégis 87%-os volt az aktivitás. Nem részletezték, ezt hogyan mérték, és a vizsgálat során nem használtak edzésnaplót.
A szokásos felmérésen kívül elsőként vizsgáljuk a neuropátiás változásokból eredő, szenzoros érzékenység kétoldali eltéréseit a különböző struktúrákban. A fájdalomküszöb a musculus temporaliban, a trapézizomban, a bal musculus masseterben és a bal oldali nervus medianusban javult, de a tibialis izomban nem. Ez arra utalhat, hogy a vizsgált populációban nem volt központi szenzitizáció, mivel a távoli helyen (tibialis anterior) mért fájdalomküszöb az alapértéknél már magas volt. A fájdalomküszöbük átlagosan 6,3 és 6,7 kg/m2 között volt. Ez elég magas, mivel a fájdalommentes nők fájdalomküszöbének átlagos referenciaértéke 4 kg/m2 volt a Waller és munkatársai által 2016-ban készített tanulmány szerint. Átlagosan azt találták, hogy a hiposzenzitív emberek fájdalomküszöbe 5,2 és 7,9 kg/m2 között volt a 75. és 95. percentilis esetében.
Krónikus TTH esetén ez az erősítő program nem tartalmaz információt a progresszióról vagy regresszióról. A gyakorlatok intenzitása a Borg-skálán csak 7/10-re volt meghatározva. Feltételezem, hogy szükség esetén erősebb gumiszalagokat használtunk a terhelés fokozatos növeléséhez. Ez a tanulmány nem mérte, hogy a terheléses gyakorlatok javították-e a váll- és nyakizom erejét.
Jó pont volt, hogy a diagnózist neurológus állította fel a Fejfájásos Rendellenességek Nemzetközi Osztályozása (IHS) alapján. Nem hiányzott adat, és egyetlen alany sem esett ki a vizsgálatból.
A fejfájás intenzitásának 1,8 pontos csökkenése a Vizuális Analóg Skálán (VAS) épphogy elmarad az általánosan elfogadott, minimális 2 pontos különbségtől.
Ebben a tanulmányban a krónikus tenziós fejfájás (TTH) esetén alkalmazott erőnléti edzést vizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy a nyak és a váll területén található izmok erősítésére összpontosító 12 hetes program pozitív eredményeket hozott a fájdalom intenzitása és időtartama tekintetében. Másodlagos eredmények is javultak. Krónikus tenziós fejfájástól szenvedőknek javasoljuk a célzott erőnléti edzést a nyaki és vállizmokra, mivel kimutattuk, hogy csökkenti a fejfájások intenzitását és időtartamát. Azt is kimutattuk, hogy egy olcsó, önállóan végezhető programmal jelentős javulás érhető el a fejfájás jellemzőiben.
A Douleur Neuropathique-4 Kérdőívvel (DN4) felmérhetjük a neuropátiás változások jelenlétét.
További források
Töltsd le ezt a INGYENES otthoni gyakorlatprogramot fejfájásban szenvedő pácienseidnek! Egyszerűen nyomtasd ki és add át nekik, hogy otthon végezhessék ezeket a gyakorlatokat