Az önhatékonyság moderáló szerepe a lumbális műtétben

Bemutatkozás

Az ágyéki gerincműtétek folyamatos növekedése az elmúlt évtizedekben felveti a gondos betegkiválasztás és célzott kezelés szükségességét, különösen mivel a betegek mintegy egyharmadának a műtétet követő rossz eredmények. A pszichoszociális tényezőket egyre inkább fontos prognosztikai tényezőként ismerik el, amelyeket érdemes preoperatívan felmérni, mivel rosszabb eredményeket jeleznek előre. Azok a betegek, akiknél a preoperatív depressziós pontszámok emelkedtek, még posztoperatívan is rosszabb súlyosságú betegségeket mutatnak ( Javeed és mtsi., 2024). Másrészt a saját egészségükről pozitív benyomásokkal rendelkező betegek jobban teljesítenek a műtétet követően ( Gaudin et al. 2017). Mivel az ágyéki gerincműtétet követően nem minden eredmény megfelelő sikerarányt mutat, és mivel a műtét visszafordíthatatlan, a valószínűleg reagáló betegek gondos kiválasztása javasolt. A fájdalom-önhatékonyság a krónikus fájdalomkezelésben védő tényezőnek bizonyult. Mivel azonban a korábbi tanulmányok csak elszigetelten vizsgálták a fájdalom-önhatékonyság szerepét a pszichoszociális tényezőkre, ez a tanulmány a fájdalom-önhatékonyság szerepét vizsgálta, mint a moderátorként a több pszichoszociális tényező és az egészséghez kapcsolódó életminőség közötti kapcsolatban.

Módszerek

Ez a keresztmetszeti vizsgálat a fájdalom önhatékonyságának moderáló szerepét vizsgálta az ágyéki gerincműtétben a pszichoszociális tényezők és az egészséggel kapcsolatos életminőség (HRQOL) kapcsolatára vonatkozóan ágyéki gerincműtétre váró betegeknél. A vizsgálatot 2021 áprilisa és 2023 márciusa között végezték Japánban. Fontos, hogy minden adatgyűjtés a műtét előtti napon történt, és nem végeztek méréseket posztoperatívan.

A támogatható jelöltek olyan felnőttek voltak, akik legalább 20 évesek voltak, és akik lumbális gerincfúzióra vagy dekompressziós műtétre terveztek lumbális gerincferdülés vagy lumbális porckorongsérv kezelésére. Az ágyéki gerinc-törések, diszlokációk, daganatok, korábbi gerinc-műtétek vagy neurológiai állapotok miatt szenvedő betegeket kizárták.

Minden résztvevő standard fájdalomkezelésben részesült, amely jellemzően NSAID-okat, paracetamolt, izomlazítókat, pregabalint vagy gabapentint (neuropátiás tünetek esetén), valamint súlyos fájdalom esetén esetenként tramadolt tartalmazott.

A demográfiai változókat, mint az életkor, a nem, a testtömegindex (BMI) és a diagnózisra vonatkozó klinikai adatokat az orvosi feljegyzésekből nyertük ki. A műtét előtti napon a következő méréseket végezték:

Az EuroQol 5 dimenzió (EQ-5D) kérdőívet töltötték ki a HRQOL felmérésére. Ez az eszköz 5 dimenzióból áll (mobilitás, önellátás, szokásos tevékenységek, fájdalom/kellemetlenség, szorongás/depresszió), amelyek mindegyikét 3 fokozatú skálán értékelik (nincs probléma, némi probléma, extrém probléma). A pontszámok 0-tól (legrosszabb elképzelhető egészségi állapot) 100-ig (legjobb elképzelhető egészségi állapot) terjednek.
A fájdalom intenzitását a 4 tételes fájdalomintenzitás-mérővel (P4) mértük. Ez a skála az elmúlt 2 nap reggeli, délutáni, esti és aktivitással járó fájdalmának intenzitását értékeli, 11 pontos numerikus skála (0=fájdalom nélkül, 10=fájdalom a lehető legrosszabb) használatával minden egyes elemre vonatkozóan. Az összesített pontszámok 0 és 40 között mozognak, a magasabb pontszámok nagyobb fájdalom intenzitást jeleznek.
A fájdalom-önhatékonyságot a fájdalom-önhatékonysági kérdőív 2 tételes rövidített japán változatával vizsgálták. Fájdalom önhatékonysági kérdőív (PSEQ). Az egyes tételeket egy 7 pontos skálán kell értékelni (0=egyáltalán nem bizalommal teli, 6=teljesen bizalommal teli), ami 0 és 12 közötti összpontszámot eredményez. A magasabb pontszámok nagyobb fájdalom-önhatékonyságot jeleznek.
A szorongást és a depressziót a kórházi szorongás és depresszió skála (HADS) japán változatával értékelték, amely két 7 tételes alskálából áll: HADS-A (szorongás) és HADS-D (depresszió). Az egyes tételeket egy 4 pontos skálán (0-3) értékelik, a teljes részskála pontszámai 0 és 21 között vannak, a magasabb pontszámok a szorongás és a depresszió nagyobb súlyosságát jelzik.
A mozgástól való félelmet (kineziofóbia) a TSK 11 tételes rövidített japán változatával mértük. Tampa Scale for Kineziofóbia (TSK). Az egyes tételeket 1-től (határozottan nem ért egyet) 4-ig (határozottan egyetért) terjedő skálán értékelik, az összesített pontszámok 11 és 44 között mozognak, a magasabb pontszámok a nagyobb mozgásfélelmet tükrözik.
A fájdalomkatasztrofizálás felmérése a fájdalom 6 tételes rövidített japán változatával történt. Fájdalom-katasztrofizációs skála (PCS). Az egyes tételeket 0 (egyáltalán nem) és 4 (mindig) közötti skálán értékelik, így az összpontszám 0 és 24 között van, a magasabb pontszámok a fájdalomkatasztrofizálás nagyobb fokát jelzik.
A túlérzékenységet okozó tünetek a 9 tételből álló rövidített japán változat segítségével értékelték. Central Senzitization Inventory (CSI). Az egyes tételeket egy 0 (nincs) és 4 (mindig) közötti skálán értékelik, a teljes pontszám 0 és 36 között van, a magasabb pontszám a központi túlérzékenységet okozó tünetek fokozott súlyosságát jelzi.

Hierarchikus többszörös regressziós elemzésekkel vizsgálták a fájdalom önhatékonyságának közvetlen összefüggéseit és moderáló hatásait a HRQOL-ra (az EQ-5D-vel mint függő változóval). A demográfiai változókat és a fájdalom intenzitását kovariátorként adták meg. A pszichoszociális tényezőket (HADS-A, HADS-D, TSK, PCS, CENTRAL SENZITIZATION INVENTORY (CSI) és PSEQ) beépítették. A fájdalom önhatékonyságával való kölcsönhatásokat értékelték.

Eredmények

A végső elemzésbe összesen 258 résztvevőt vontak be, akik közül 111 női és 147 férfi volt. Az átlagéletkoruk 62 év volt, és az átlagos BMI-jük 24,14 (SD: 4,5) kg/m2. A résztvevők közül 5-ből több mint 4-nél az ágyéki gerinc szűkületét diagnosztizálták (83,7%). A résztvevők mindössze 16,3%-ánál diagnosztizáltak ágyéki porckorong-sérvet.

Önhatékonyság az ágyéki műtétekben — From: Kondo et al., Clin J Fájdalom. (2025)

Az 1. lépésben demográfiai tényezőket és a fájdalom intenzitását vezették be a regressziós elemzésbe, amelyből kiderült, hogy ezek a változók a HRQOL varianciájának 20,5%-át magyarázták. A fájdalom intenzitása szignifikánsan összefüggött a HRQOL-lal. A 2. lépésben a pszichoszociális tényezőket bevezették a regressziós elemzésbe, és kiderült, hogy a fájdalom önhatékonysága, a kineziofóbia és a fájdalomkatasztrofizálás szignifikánsan összefügg a HRQOL-lal. Ezek a változók a HRQOL varianciájának további 16,8%-át adták hozzá. A 3. lépésben a fájdalom önhatékonysága és a többi változó közötti kölcsönhatásokat vizsgálták. Ez a lépés a HRQOL varianciájának további 6,5%-át magyarázta. A végső modell tehát a HRQOL varianciájának 43,8%-át magyarázta.

Szignifikáns interakciókat találtak a fájdalom önhatékonyság és a fájdalom intenzitása, a szorongás, a kineziofóbia és a katasztrofizálás között. Ezért kimutatták a fájdalom önhatékonyságának moderáló szerepét az ágyéki műtétet tervező betegeknél.

A szerzők egyszerű lejtőelemzések segítségével megvizsgálták a szignifikáns pszichoszociális tényezők és a HRQOL közötti kapcsolatot, a fájdalom önhatékonysági szintek szerint rétegezve. A PSEQ pontszámot magas és alacsony önhatékonysági szintekre osztották.

Fájdalom Intenzitás: A HRQOL-lal való negatív összefüggés erősebb volt az alacsony fájdalom önhatékonyságban csoportban (B= -0,008, P<0,001) a magas fájdalom önhatékonysági csoporthoz képest (B= -0,004, P=0,001).

Szorongás: A HRQOL-lal való negatív kapcsolat szignifikáns volt az alacsony fájdalom önhatékonysági csoportban (B= -0,012, P=0,002), de nem volt szignifikáns a magas fájdalom önhatékonysági csoportban. önhatékonysági csoportban (B=0,008, P=0,068).

Félelem a mozgástól: A HRQOL-lal való negatív kapcsolat szignifikáns volt az alacsony fájdalom önhatékonyságban csoportban (B= -0,010, P<0,001), de nem volt szignifikáns a magas fájdalom önhatékonysági csoportban (B= -0,003, P=0,204).

Fájdalom-katasztrofizálás: A HRQOL-lal való negatív kapcsolatszignifikáns volt az alacsony fájdalom önhatékonysági csoportban (B= -0,008, P<0,001), de nem volt szignifikáns a magas fájdalom önhatékonysági csoportban. csoportban (B= -0,001, P=0,714).

Kérdések és gondolatok

A cikk nem adott részletes leírást a résztvevők fájdalomjellemzőiről. Kijelentették, hogy olyan gerincvelő-szűkületben vagy ágyéki porckorong-sérvben szenvedő betegeket vontak be, akiket gerincfúziós műtétre vagy dekompressziós eljárásokra terveztek. De ezen túlmenően nem említettek fájdalomjellemzőket. Mivel a tünetek nagyon különbözőek lehetnek, a finom paresztéziától és görcsöktől a súlyos erővesztésig, a kezelést a fennálló tünetek fényében kell megválasztani. Valaki, akinél a neurológiai tünetek gyorsan súlyosbodnak, valószínűleg jobban profitálna a sürgősségi műtétből, míg valaki, akinek enyhe görcsök vannak a lábában, a nem sebészeti megközelítésből.

Továbbá mind a gerinc-gerinccsatorna szűkületben, mind az ágyéki porckorongsérvben szenvedő betegeket bevonták. Bár ezek a patológiák közös tünetegyütteshez vezethetnek, a mögöttes patofiziológia eltérő. Az ágyéki gerincvelő-szűkület fokozatosan alakul ki, a tünetek jellemzően idővel fokozódnak, és lassan kialakuló állapotnak tekinthető. Másrészt az ágyéki porckorongsérv is kialakulhat fokozatosan, idővel, de néha a porckorongsérv akutabb kezdete hirtelen sérülést vagy traumát követően következik be. Ezek a különböző patomechanika-mechanizmusok is nagy szerepet játszhattak a kapcsolódó pszichoszociális tényezőkben. Például akut lumbális porckorongsérv miatt akut tünetekkel küzdő személynél magasabb lehet a szorongás, a fájdalom, a kineziofóbia és a katasztrofizálás szintje, mint valakinél, aki a tünetek viszonylag lassú, idővel történő progressziójával szembesül. Ez utóbbi személy megtanulhatta, hogy bizonyos mozgások növelhetik a fájdalmat, de nem kell kerülni vagy félni tőlük. Sajnos a betegcsoportok közötti különbségeket nem vizsgálták. Azt is ki kell emelnünk, hogy a résztvevők több mint 80%-át érintette a gerinccsatorna szűkület.

A lumbális gerincműtétet megelőző napon végzett pszichoszociális mérések gyűjtése hatással lehetett magára a pszichoszociális tényezőkre. Feltételezem, hogy a szorongás szintje általában megnövekedhet egy ilyen beavatkozás előtti napon.

Beszélj hozzám szakértőként

Egy potenciálisan fontos korlátozás a lumbális műtéti betegek önhatékonyságának megragadására szolgáló rövidített, 2 tételes PSEQ használata. Bár a szerzők utaltak arra, hogy ez a rövidített változat elfogadható belső konzisztenciát ért el, azt is elismerik, hogy esetleg nem teljesen ragadja meg a fájdalom önhatékonyságának többdimenziós jellegét. Mivel a vizsgálat tárgya a fájdalom önhatékonysága, ez fontos veszélyt jelent a vizsgálat következtetéseire nézve.

A tanulmány kutatói ellenőrizték a multikollinearitást, és úgy találták, hogy a változóik közötti kapcsolatok nem voltak túl erősek (a korrelációk 0,10 és 0,65 között voltak, a VIF-ek pedig 1,0 és 3,3 között voltak). Ez azt jelenti, hogy a multikollinearitás nem jelentett jelentős veszélyt a cikk megállapításaira nézve, és kellően biztosak lehettek a statisztikai elemzésük eredményeiben az asszociációk és a fájdalom önhatékonyságának moderáló hatása tekintetében az ágyéki műtéttel kezelt betegeknél.

Főbb üzenetek

A fájdalom önhatékonyság magasabb szintje az ágyéki műtétre tervezett betegeknél közvetlen pozitív összefüggést mutatott az egészséggel kapcsolatos életminőséggel. A magasabb fájdalom-önhatékonyság mérsékli a fájdalom intenzitása, a szorongás, a kineziofóbia és a katasztrofizálás és a HRQOL közötti negatív kapcsolatokat. Ez az utalás arra utal, hogy a gerincműtétre tervezett betegek ezen populációjában a magasabb preoperatív önhatékonysági szintek kedvezőbb pszichoszociális profillal járnak együtt.

Ha a betegek erősebben hisznek abban, hogy képesek kezelni a fájdalmaikat, akkor az olyan rossz hatások, mint az intenzív fájdalom, a szorongás, a mozgástól való félelem és a fájdalomkatasztrofizálás kevésbé erősek. Gondoljunk a fájdalom önhatékonyságára egyfajta pajzsként. Ha ez a pajzs erősebb (magasabb önhatékonyság), akkor nem szünteti meg teljesen a negatív dolgokat (mint a nagy fájdalom vagy a szorongás), de kevésbé súlyossá teszi a hatásukat a beteg műtét előtti életminőségére. A vizsgálat kimutatta, hogy a fájdalomkezelésbe vetett erősebb hit gyengíti a negatív összefüggéseket e nehéz érzések és tapasztalatok és a beteg általános közérzete között.

Fontos megjegyezni, hogy minden mérést a műtét előtti napon végeztek, ezért a résztvevők állapotának pillanatfelvételét jelenti. Ezek nem tükröznek változást a posztoperatív eredményekben. Ez a keresztmetszeti vizsgálat legnagyobb korlátja. Mindazonáltal e tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a pszichoszociális tényezők és a HRQOL közötti erősebb negatív összefüggések jelennek meg az alacsony önhatékonysággal rendelkező betegeknél, és irányíthatják a jövőbeli kutatásokat annak megértésére, hogy a fájdalom önhatékonysága az ágyéki műtéti betegeknél hogyan befolyásolhatja a posztoperatív műtéti eredményeket az idő múlásával.