Neuromuszkuláris és terheléses tréning kombinálva CLBP esetén

Bemutatkozás

A krónikus derékfájás (CLBP) összetett probléma, gyakran fizikai és pszichológiai gondokkal társul. A terheléses tréning hatékonyan csökkenti a CLBP tüneteit (Owen et al., 2020). Azonban a neuromuszkuláris károsodások, főként az ágyéki extenzorokban, hozzájárulnak a CLBP okozta korlátozottsághoz. Ez a randomizált, kontrollált tanulmány (RCT) azt vizsgálta, hogy a 12 hetes terheléses tréningprogram kiegészítése ágyéki neuromuszkuláris motoros kontroll helyreállító gyakorlatokkal javítja-e az eredményeket, különösen a korlátozottság csökkentése terén, a kizárólagos terheléses tréninghez képest. Vizsgáljuk meg közelebbről a CLBP-ben alkalmazott terheléses tréning protokollt, amelyet a szerzők használtak.

Módszerek

Ebben a randomizált, kontrollált vizsgálatban két párhuzamos csoportot vizsgáltunk. 18 és 65 év közötti résztvevőket vontunk be, akik legalább 3 hónapja derék fájdalomtól szenvedtek (alsó végtag fájdalommal vagy anélkül). Legalább 21%-os Oswestry Korlátozottsági Index pontszámra volt szükség, ami mérsékelt vagy súlyos korlátozottságot jelzett.

A résztvevők bevonás után randomizáltan kerültek a beavatkozási csoportba, ahol neuromuszkuláris és terheléses tréninget végeztek, vagy a kontroll csoportba, ahol csak terheléses tréninget kaptak.

12 héten keresztül vegyél részt 24 edzésen (hetente 2 alkalommal), alkalmanként kb. 30 percben. Minden foglalkozást képzett gyógytornász felügyel.

Gyakorlatok

Az erőnléti edzés ágyéki nyújtásgyakorlatokból, valamint legalább egy másik gyakorlatból állt, mint például a lábtolás, törzshajlítás vagy csípőnyújtás. A terhelés az ellenállásgyakorlatokhoz a résztvevők maximális akaratlagos izometrikus összehúzódásának (MVIC) 85%-ánál lett beállítva. A gyakorlatokat ismétlődően végeztük 2 percig vagy fáradtságig.

A neuromuszkuláris gyakorlatokkal a deréktáji nyújtás kontrollját fejlesztjük. A beavatkozási csoportban a terheléses edzés előtt végezzük ezeket. Dinamométeres gépben ülve, vizuális visszajelzés segítségével arra utasítunk, hogy izometrikusan nyomd a hátad a háttámlának a MVIC 20–50%-ával. Minden alkalommal 3 ismétlést végzünk 3 különböző frekvencián (0,05 Hz, 0,08 Hz és 0,14 Hz).

Az elsődleges eredmény az Oswestry Korlátozottsági Index (ODI) volt, ami a deréktáji fájdalomra validált mérőszám. Ezt a kiinduláskor, 6. és 12. héten mértük. Másodlagos eredmények:

Fájdalom intenzitása (Numerikus Értékelő Skála)
Kineziófóbia (Tampa Skála a Kineziófóbiához – 17)
Fájdalom Önhatékonyság (Fájdalom Önhatékonyság Kérdőív)
Testmozgás szintje (Nemzetközi Fizikai Aktivitás Kérdőív – Rövidített változat)
Ágyéki gerinc nyújtó ereje, erőillesztési hiba és a multifidus izom vastagsága

Eredmények

Hatvankilenc résztvevőt vontunk be. Harminchárman a beavatkozási csoportba (terheléses edzés plusz neuromuszkuláris kontroll), harminchatan pedig a kontrollcsoportba (csak terheléses edzés) kerültek, randomizáltan. Kilenc résztvevő kiesett az utánkövetés során, ezért kizártuk őket az elsődleges elemzésből. Így csoportonként 30 résztvevőt elemeztünk. A kiindulási jellemzőik hasonlóak voltak.

Terheléses edzés CLBP esetén — Forrás: Farragher és mtsai, J Orthop Sports Phys Ther. (2024)

Mindkét csoport jelentős javulást mutatott az ODI pontszámokban, klinikailag is értékelhető csökkenésekkel (kontroll csoport: 22,3%; intervenciós csoport: 25,9%) 12 hétre. Azonban nem találtunk szignifikáns különbséget a csoportok között (átlagos különbség 12 hétnél: −4,39 pont, 95% CI: −10,19 - 1,41); ami azt jelzi, hogy a neuromuszkuláris gyakorlatok nem adnak hozzáadott értéket a terheléses edzéshez krónikus derékfájás esetén.

A fájdalom intenzitása és a kineziofóbia javult, de a fájdalommal kapcsolatos önhatékonyság többé-kevésbé változatlan maradt. A másodlagos eredmények alátámasztották az elsődleges elemzés megállapításait. A másodlagos eredmények közül egyik sem ért el érdemi különbséget a csoportok között.

Mindkét csoportban javult az ágyéki nyújtás izomereje és az erőillesztési hiba, de 12 hét után sem találtunk szignifikáns különbséget a NM és az ST csoport között.

Mindkét csoportban hasonló mértékű javulást értünk el a korlátozottság terén, ahogy az a csoporton belüli eredményekben is látható.

Kérdések és gondolatok

A CLBP-ben végzett terheléses tréning és a neuromuszkuláris gyakorlatokkal végzett terheléses tréning hasonló eredményeket hozott. Ez azt jelenti, hogy a neuromuszkuláris tréning hozzáadása nem hoz plusz előnyöket. Ez jó hír, mert azt mutatja, hogy a terheléses tréning fontos javulást eredményezhet anélkül, hogy speciális dinamométer eszközökre lenne szükség a neuromuszkuláris tréninghez. A speciális eszközök használata helyett úgy tűnik, a progresszív terheléses tréning a lényegesebb. Ezenkívül, ez a vizsgálat az American College of Sports Medicine terheléses tréning protokollját alkalmazta az egyéni gyakorlat progressziók és a progresszív túlterhelés előírására.

A beavatkozási csoport kicsit hosszabb kezelésekben vett részt, mint a csak terheléses edzést végző csoport. Az edzési idő kiegyenlítése érdekében a szerzők biztosították, hogy az erősítő csoport résztvevői további ágyéki nyújtás terheléses gyakorlatokat végezzenek az MVIC 50%-án. Az is jó volt, hogy mindkét csoport ugyanazt a testedző eszközt használta. Ezzel próbálták egyenlő kezeléseket biztosítani.

A cikk bevezetésében a szerzők említik, hogy a különböző, konkrét fizikai károsodásokat célzó testmozgás-beavatkozások nem mutatnak egymáshoz képest fölényt. Feltételezik, hogy ez a CLBP-vel kapcsolatos károsodások és a korlátozottság közötti gyenge kapcsolatnak tudható be. Ez a tanulmány azonban egy „újonnan” azonosított problémára összpontosított: az ágyéki extenzor neuromuszkuláris motoros kontroll zavaraira. Az elemzések nem találtak szignifikáns hatást az ágyéki extenzor izmok motoros kontroll tréningjére. Hagyjuk abba a helytelen mozgásminták vagy az elégtelen izomkoordináció korrigálását! Ezzel szemben azt gondolom, hogy a kezelési eredményeinket inkább a testmozgás és a fizikai aktivitás CLBP-vel kapcsolatos tényezőkre gyakorolt pozitív hatásában kellene látnunk, mint például a félelemkerülés, az erő, a bizalom és az elvárások, nem pedig a „mozgások korrigálásában” vagy a „károsodások kijavításában”.

Beszélj hozzám szakértőként

Az Oswestry Korlátozottsági Indexnek (ODI) nincs egyértelmű minimális klinikai jelentős különbsége (MCID) Schwind és munkatársai, (2013) szerint. Számos határértéket javasoltak, de eddig nincs egyetértés. Mindkét csoport ODI pontszáma 20% alá csökkent. Az ODI-t létrehozó szerzők azt javasolták, hogy a 20% alatti pontszám nem tükröz korlátozottságot. Ezért azt javasoljuk, hogy ez a vizsgálat sikeresen csökkentette a korlátozottságot.

A kineziofóbia mindkét csoportban 30 körül maradt, a korlátozottság javulása ellenére. A 37 feletti pontszám magasnak számít. Erre oda kell figyelned, ha hasonló jellemzőkkel rendelkező beteget kezelsz. Viszont magas volt az önhatékonyságuk a kiinduláskor, a félelemkerülés kezelése lehet az egyik legígéretesebb kezelési stratégia a tartós sikerhez. Talán többre van szükség, mint a terheléses edzés a súlyosan károsodott kognitív-emocionális és pszichoszociális tényezőkkel rendelkező személyeknél. De ha terheléses edzést alkalmazol, nem kell neuromuszkuláris gyakorlatokat hozzáadnod, ahogy ez a tanulmány is kimutatta.

A szerzők szerint a természetes felépülés valószínűtlen volt, de mivel nem volt valódi kontrollcsoport (aki nem csinál semmit), ezt nem lehetett levonni.

Kilenc résztvevőt nem tudtunk utánkövetni, ezért nem szerepelnek az elemzésben. Ez egy protokoll szerinti elemzés, de az „intention-to-treat” elemzéseket részesítjük előnyben, mivel a protokoll szerinti elemzések felülbecsülhetik a kezelés hatásait. Végeztünk egy szenzitivitás elemzést is, amelybe minden randomizált résztvevőt bevontunk, de ez nem mutatott különbségeket.

A szerzők a másodlagos eredményeket nem statisztikai szignifikancia alapján értékelték, hanem pusztán támogatóként kezelték. Az értelmezés nem a csoporton belüli javulásokra támaszkodott, ahogy az néha előfordul, amikor csoportok között nincs különbség.

Kezdetben a résztvevőket a kiindulási ODI-pontszámaik alapján mérsékelten és súlyosan korlátozott csoportokba soroltuk. Az összes modell a kiindulási ODI-pontszámokhoz lett igazítva. A kiindulási ODI-pontszámok figyelembevétele reálisabb képet ad arról, hogy az egyes csoportok hogyan reagálnak a beavatkozásra. Ez a korrekció segít kompenzálni a korlátozottságban fennálló egyenlőtlen kiindulási pozíciók okozta potenciális torzítást, és biztosítja, hogy a megfigyelt eredmények a beavatkozásnak köszönhetőek, nem pedig a résztvevők közötti meglévő egyenlőtlenségeknek.

Fő üzenetek

Az adatok azt mutatják, hogy gyógytornászoknak nem feltétlenül kell speciális neuromuszkuláris helyreállítást alkalmazniuk minden derékfájós páciensnél. Az eredmények arra utalnak, hogy a derékfájás esetén alkalmazott önmagában vett terheléses edzés is elegendő a korlátozottság jelentős javulásához.