Ellen Vandyck
Kutatásvezető
Az ACL rekonstrukciós (ACLR) műtét utáni nyitott kinetikus láncú gyakorlatok használatáról még mindig vita folyik. Számos eddigi tanulmány azonban rámutat az ACLR utáni nyitott kinetikus láncú gyakorlatok biztonságosságára. Ezek azt mutatják, hogy ezek a gyakorlatok fokozhatják a quadricepsz izmok korai izomaktiválását, ami kulcsfontosságú a térd stabilitásában, és gyorsabb funkcionális felépüléshez vezethet. Mások attól tartanak, hogy az ilyen gyakorlatok növelik a graft lazaságát a térdízületben, különösen akkor, ha hamstring ín graftot használnak. Ez a tanulmány ezért kívánta részletezni ezt a témát, és összehasonlítani a nyitott kinetikus lánc hozzáadását az ACLR után egy hagyományos zárt kinetikus láncú rehabilitációs programhoz a kizárólag zárt kinetikus láncú gyakorlatokkal.
Hogy összehasonlítsuk a nyitott és zárt kinetikus láncú LCA-rekonstrukció utáni rehabilitációt, visszatekintettünk 53 szabadidős sportolóra (21 nő, 32 férfi). Életkoruk 18 és 40 év között volt, és hamstring grafttal végeztek LCA-rekonstrukciót. Az LCA-sérülésük nem kontakt trauma következtében alakult ki. Csak a meniscus sérüléssel együtt járó LCA-szakadásokat vettük figyelembe, de más komplex szalagsérüléseket vagy osteochondrális sérüléseket kizártunk.
A beavatkozási csoportban a hamstring és a quadricepsz izmokra zárt és nyitott kinetikus láncú gyakorlatokat alkalmaztunk. A nyitott kinetikus láncú gyakorlatokat két héttel az ACLR műtét után vezettük be. Kezdetben ezeket terhelés nélkül végeztük. Mielőtt terhelést adtunk a nyitott kinetikus láncú gyakorlatokhoz, a résztvevőknek meg kellett felelniük a következő követelményeknek:
A beavatkozási csoportban a nyitott kinetikus láncú gyakorlatok izokinetikus, izolált lábnyújtásokból és ülő lábhajlításokból álltak. Ezeket az izokinetikus gyakorlatokat hetente 3 alkalommal végeztétek vizuális visszajelzéssel, 10 sorozatban, 8 ismétléssel, 60°/másodperc sebességgel. A terhelés az MVIC 60%-án volt. A nyitott kinetikus láncú gyakorlatokat az ACLR utáni első hónap végén végeztétek. A mozgástartomány a 0° és 30° közötti gyakorlatokra korlátozódott. Ez fokozatosan emelkedett 45 nappal az ACLR után.
A kontrollcsoport heti 3 alkalommal korai testsúlyterhelést és zárt kinetikus láncú gyakorlatokat végzett.
Mindkét csoportot az 1., 3. és 6. hónapban értékeltük, az elsődleges eredmény az elülső térdlazaság volt. Ezt egy GNRB eszközzel mértük az LCA-rekonstrukción átesett és a nem operált térden is. Az izokinetikus dinamométert a quadricepsz és a hamstring izomerejének kiszámítására használtuk.
A bevont résztvevők jellemzői nem voltak normál eloszlásúak, és jelentős különbség volt a beavatkozási és a kontrollcsoport életkora között. Az 1. és 2. értékelés időpontja nem volt normál eloszlású.
Az elsődleges eredményelemzés kimutatta, hogy nincs jelentős különbség az elülső térdlazaságban a csoportok között.
Az egyéni résztvevői adatok elemzése szintén nem mutatott szignifikáns különbséget az elülső térdízületi lazaságban a csoportok között.
A quadricepsz izomerő tekintetében az eredmények azt mutatják, hogy 3 hónap elteltével jelentős, 0,5 Nm/kg különbség volt az intervenciós csoport javára. Ez 6 hónap elteltével már nem volt így. Hasonlóképpen, a hamstring izomerő szignifikánsan nagyobb volt az intervenciós csoportban 3 hónap elteltével, és ez a különbség 6 hónap elteltével is megmaradt.
A résztvevők heti erőmérésével pontosan beállíthatjuk a gyakorlatok terhelését az MVIC százalékos arányában. A felmérés és újraértékelés elengedhetetlen a rehabilitáció kezdeti és célpontjának meghatározásához.
A vizsgálat során a mérések időzítése nem volt normál eloszlású. Az 1. táblázat mutatja a vizsgálatok (T1, T2 és T3) időpontjainak átlagát és szórását. Bár nem normál eloszlású, a vizsgálatok időzítése a csoportok között elég hasonló. Ennek több oka lehet, például egyeseket hamarabb vagy később vizsgáltak meg. Az eltérő időpontok miatt az eredmények értelmezése és összehasonlítása eltérő lehet a csoportok között. A kutatóknak tisztában kell lenniük e vizsgálati időpontok közötti eltérésekkel, hogy garantálják a tanulmány eredményeinek minőségét és megbízhatóságát. Sajnos ezt nem magyarázták meg jobban. Ha nagy különbség lett volna a csoportok közötti értékelések időzítésében, ez eltérésekhez vezethetett volna az izomerő növekedésében és a térd lazaságában.
Nem volt különbség az elülső lazaságban a csoportok között. A tanulmányban megfigyelt lazaság mértéke alacsonyabb volt, mint a minimálisan klinikailag fontos 2 mm-es különbség. A szerzők ezért magabiztosan kijelentették, hogy ezen nyitott kinetikus láncú gyakorlatok LCA rekonstrukció utáni hozzáadása biztonságos, sőt előnyös az erősítési célok szempontjából. A LCA rekonstrukció utáni nyitott kinetikus láncú gyakorlatok során fellépő húzódás csökkentése érdekében a szerzők kettős ponton támasztották meg a sípcsontot az izokinetikus gyakorlatok alatt.
Elsődleges eredmény az elülső térd lazasága volt. Az izomerő növekedése másodlagos eredmény, ami ígéretesnek tűnik, de nem támaszkodhatunk teljes mértékben erre a megállapításra. Mivel a résztvevők a gyakorlatokat izokinetikus dinamométeren végezték, az izomerő növekedése a hozzászokás hatásait tükrözheti. Továbbá, mivel az izomerőt nem mértük a kiindulási állapotban, nem vonhatunk le semmilyen következtetést ezzel kapcsolatban.
Természetesen az izokinetikus dinamométer drága és speciális berendezés, amelyet nem minden klinika engedhet meg magának. Ebből a vizsgálatból azt tanulhatjuk, hogy a minimális izometrikus akaratlagos összehúzódás (MVIC) heti értékelésével és a nyitott kinetikus láncú gyakorlatok terhelésének ennek megfelelő beállításával az ACLR utáni rehabilitációs tervbe bátran beilleszthetjük a nyitott kinetikus láncú edzést. Erre a következtetésre jutott az Aspetar klinikai gyakorlati útmutatója is az elülső keresztszalag-rekonstrukciót követő rehabilitációról. Kotsifaki et al. (2023).
A tanulmány korlátja, hogy a csoportok életkor szerint különböztek, és ezt nem vizsgáltuk kovariánsként. Ráadásul nem randomizált és retrospektív tanulmány volt. Két különböző rehabilitációs központot használtunk, ami befolyásolhatta az eredményeket. Elképzelhető, hogy eltérő populációkat vontunk be. Ez a tanulmány rávilágít a nyitott kinetikus láncú gyakorlatok fontosságára ACLR után, de ezeket az eredményeket tovább kell vizsgálni a végleges következtetésekhez.
E tanulmány elsődleges megállapítása az, hogy nem kell tartanunk az elülső térdízület lazaságának növekedésétől, amikor korai kinetikus láncgyakorlatokat írunk elő. Különösen akkor, ha fokozatosan vezetik be, miután a sportolók elérnek bizonyos követelményeket (mint fentebb említettük). Úgy tűnik, hogy ezeknek a nyitott kinetikus láncú gyakorlatoknak a hozzáadása elősegítheti az erőnövekedést 3 és 6 hónap múlva a combizomzatban, de ezt tovább kell vizsgálni. Ez azonban azért fontos, mert a combhajlítóizom hátsó sípcsont-transzlációs eszközként működik, amely segít az ACL-nek megakadályozni a sípcsont elülső elmozdulását a combcsonthoz képest. Továbbá, amikor az egyik combhajlító inat használják az ACL rekonstrukciójához, a combhajlító ín erejének növelése különösen fontos a normális funkció visszanyeréséhez.
Iratkozz fel erre az INGYENES webináriumra, ahol az ACL rehabilitáció vezető szakértője, Bart Dingenen megmutatja, hogyan javíthatod az ACL rehabilitációt és a sportba való visszatérésről szóló döntéseket