Ellen Vandyck
Kutatásvezető
Gyógytornászként sok derékfájós pácienst kapunk beutalóval. Többségük nem specifikus, de néhány esetben konkrét patológia is jelen lehet. A porckorongsérv leggyakrabban az ágyéki gerincben fordul elő, és neurológiai tünetekkel járhat, amelyek a lábba sugároznak. Ez korlátozza az ember képességét a napi és munkahelyi tevékenységekben való részvételre. Ennek ellensúlyozására gyakran gyógytornát írnak elő. Sok lehetőség áll rendelkezésre a porckorongsérves páciensek számára, és ezek között szerepelnek a motoros kontroll gyakorlatok is. A motoros kontroll gyakorlatok célja a gerinc stabilizáló izmainak aktiválása az ágyéki gerinc terhelésének optimalizálása érdekében. A törzs mély izmai, mint például a multifidus, a transverse abdominis és a medencefenék izmai aktiválódnak. A motoros kontroll gyakorlatokat vizsgálták derékfájás esetén, de eddig nem végeztek meta-analíziseket e gyakorlatok ágyéki porckorongsérves betegeknél történő vizsgálatára.
Ebben a tanulmányban a motoros kontroll gyakorlatok hatékonyságát vizsgáltuk szimptomatikus ágyéki porckorongsérvvel küzdő betegeknél, összehasonlítva más elterjedt kezelésekkel, mint például a gyógytornász által vezetett kezelések, műtét és placebo/álszimulált kezelés. Szisztematikus áttekintést végeztünk, amelybe olyan klinikai vizsgálatok kerültek bevonásra, amelyek a motoros kontroll gyakorlatokat más elterjedt kezelésekkel hasonlították össze, mint például az általános gyakorlatok, transzkután elektromos idegstimuláció (TENS), műtét, placebo/álszimulált, minimalista vagy semmilyen beavatkozás. A célcsoportba azok a felnőttek tartoztak, akiknek ágyéki porckorongsérv okozta kisugárzott lábfájdalmuk (derékfájdalommal vagy anélkül) van. Csak valódi sérvek feleltek meg a vizsgálatnak, így a porckorong kiboltosulások nem. A motoros kontroll gyakorlatok hatékonyságát a fájdalom és a funkcionális állapot kimenetelére vonatkozóan vizsgáltuk.
A tanulmány eredményeit átlagos és standard átlagkülönbségként fejeztük ki a fájdalom és a funkcionális állapot tekintetében. A minimális, fontos különbségeket 15-ös átlagkülönbségként határoztuk meg a fájdalom, illetve 10-esként a funkcionális állapot esetében. A negatív hatásmérték azt jelzi, hogy az MCT előnyösebb, mint az összehasonlító terápia, vagyis a résztvevők kevesebb fájdalmat vagy kevesebb funkcionális korlátozást tapasztalnak.
Tizenhat vizsgálatot vontunk be a metaanalízisbe, összesen 861 pácienssel, átlagosan 10 hónapon keresztül. A résztvevők életkora 29-65 év között volt, az átlagéletkor 54,38 (+/-9,81) év.
Az eredményeket sebészeti beavatkozáson átesett és nem átesett résztvevőkre osztottuk. Ha a fájdalom csökkenését nézzük a műtéten átesett betegeknél, a motoros kontroll gyakorlatok rövid távon javíthatják a fájdalom szintjét más gyakorlatokhoz képest (MD -8,40 (95% CI -13,15 - -3,66)), de ez a hatás közép- és hosszú távon nem volt meggyőző (középtávú MD -9,92 (-19,09 - -0,76); hosszú távú MD -4,00 (-14,49 - 6,49)). A középtávú eredmények azonban szignifikánsak. A motoros kontroll gyakorlatok nem voltak jobbak, mint más, gyógytornász által vezetett beavatkozások közép- és hosszú távon (középtávú MD -5,88 (-20,63 - 8,87); hosszú távú MD -0,12 (-7,88 - 10,24)). Hosszú távon egyenlő fájdalomcsillapítást biztosít a műtéthez képest azoknál, akik korábban ágyéki porckorongsérv miatti műtéten estek át (MD -1,20 (-13,66 - 11,26)). Rövid távon a motoros kontroll gyakorlatok klinikailag fontosabb fájdalomcsillapítást biztosítottak, mint a beavatkozás nélküli vagy minimalista beavatkozás, vagy amikor a beteg maga végezte a kezelést, de az eredmények nem voltak meggyőzőek. A konfidencia intervallumot nézve azonban azt mondanám, hogy az eredmények nem meggyőzőek, hanem nem szignifikánsak (MD -19,50 (-41,77 - 2,76)). A szerzők kijelentik, hogy „közép- és hosszú távon az eredmények azt mutatták, hogy a motoros kontroll gyakorlat minimális beavatkozáshoz, önkezeléshez vagy beavatkozás nélkül összehasonlítva nem eredményez érdemi fájdalomcsökkenést". De a konfidencia intervallumokat nézve látjuk, hogy a különbségek nem szignifikánsak, és így klinikailag sem jelentősek: (középtávú MD 5,03 (-3,84 - 13,90); hosszú távú MD 1,18 (-7,88 - 10,24)).
A funkcionális állapotot vizsgálva, a szerzők szerint az eredmények nem voltak meggyőzőek, amikor a motoros kontroll gyakorlatokat más gyakorlatokkal hasonlították össze rövid és középtávon (rövid távú SMD -0,95 (-1,32 - -0,58); középtávú SMD -0,77 (-1,32 - -0,22). Bár klinikailag nem releváns, a különbségek statisztikailag szignifikánsak, ezért nem értem, miért nevezik a bizonyítékot itt nem meggyőzőnek. Hosszú távon a motoros kontroll gyakorlatok jobbak voltak, mint más gyakorlatok, amit a -2,49-es SMD (-3,19 - -1,78) mutat. Más, gyógytornász által vezetett beavatkozásokhoz képest a motoros kontroll gyakorlatok statisztikailag és klinikailag is jobbak voltak a funkcionális állapot nagymértékű javításában rövid távon (SMD -2,30 (-2,69 - -1,64)). Közép- és hosszú távon a szerzők szerint a bizonyítékok nem meggyőzőek, azonban a bizonyíték nem szignifikáns, amint az a konfidencia intervallumokból is látszik (középtávú SMD -0,14 (-0,75 - 0,48); hosszú távú SMD 0,08 (-0,31 - 0,46)). A motoros kontroll gyakorlatok hosszú távon egyenértékűek a műtéttel (SMD -0,30 (-0,82 - 0,23)). De rövid távon a motoros kontroll gyakorlatok jobban teljesítenek a funkció javításában, mint a beavatkozás hiánya, a minimalista beavatkozás vagy az önkezelés (SMD -1,34 (-1,87 - -0,81)).
A fájdalom jelentős klinikai és statisztikai csökkenését tapasztalhatod motoros kontroll gyakorlatok végzésekor, ha nem estél át műtéten, összehasonlítva a TENS-szel (átlagos különbség −28,85, 95% CI −40,04 - −17,66). Rövid távon nem volt különbség a fájdalomcsillapításban a vízi és a szárazföldi motoros kontroll gyakorlatok között. Statisztikailag szignifikáns különbséget találtunk a fájdalom intenzitásában a motoros kontroll gyakorlatok és az általános gyakorlatok között közép- és hosszú távon, de ez a különbség klinikailag nem volt jelentős (középtáv: MD −7,30, 95% CI −14,38 - −0,22; hosszú táv: MD −8,20, 95% CI −13,75 - −2,65).
A funkcionális állapotot figyelembe véve a műtéten át nem esettek esetén a motoros kontroll gyakorlatok rövid távon nagy klinikai előnyt jelentettek a funkció javításában a TENS-hez képest (SMD −1,98, 95% CI −2,57 - −1,40). A motoros kontroll gyakorlatok nem bizonyultak jobbnak a funkció javításában, mint más mozgásformák rövid, közép- vagy hosszú távon (rövid távú SMD 0,21 (-0,51 - 0,93); közép távú (SMD 0,04 (-0,46 - 0,53)). A konfidencia intervallum azonban azt mutatja, hogy hosszú távon az SMD szignifikáns volt (SMD -0,83 (-1,35 - -0,31)). Nem volt különbség a funkcionális állapotban a szárazföldi vagy vízi motoros kontroll gyakorlatok végzésekor (SMD 0,37 (-0,46 - 1,20)).
Tizennégy tanulmányt magas, kettőt mérsékelt torzítási kockázatúnak ítéltek, ami befolyásolja az áttekintés következtetéseit. Ráadásul az eredmények megbízhatósága gyenge, a bizonyítékok általános bizonyossága pedig nagyon alacsony volt. Ez azt jelenti, hogy a jövőbeli kutatások nagy valószínűséggel megváltoztatják az eredményeket. Alkalmazhatsz motoros kontroll tréninget ágyéki porckorongsérv esetén, de ne hagyatkozz kizárólag erre a kezelésre! Úgy gondolom, a legfontosabb tanulság az, hogy a motoros kontroll tréning pozitív hatással lehet a fájdalom csökkentésére és a funkciók javítására gerincműtéten átesett vagy azon át nem esett egyéneknél. Más típusú gyakorlatokkal együtt is alkalmazható, és biztonságos kezelési lehetőség. A javulás valószínűleg rövid távon kifejezettebb lesz azoknál, akik nem estek át műtéten, míg a műtéten átesettek esetében a javulás hosszú távon lesz hangsúlyosabb.
A motoros kontroll tréning érdekessége, hogy több lépésben zajlik: megtanulod a szegmentális gerinc stabilizációt, ezt más mozgások közben is alkalmazod, beépíted a funkcionális mozgásokba és tevékenységekbe, majd a teljes test mozgásaiba. Így, egy progresszív megközelítést alkalmazunk, hogy a pácienst hozzászoktassuk a különböző funkcionális tevékenységekhez, hanyattfekvésből indulva az egyszerű tevékenységek felé haladva, végül pedig a mindennapi életben szükséges, megterhelő funkcionális mozgásokig jutunk. Úgy gondolom, hogy nem annyira a motoros gyakorlatok hatása okozza a fájdalom és a funkcionális állapot javulását. Szerintem a jótékony hatás inkább a szimptomatikus ágyéki porckorongsérvvel küzdő páciens mindennapi tevékenységekbe (ADL) való progresszív visszatérésének eredménye. Mint minden sérülésnél, lassan kezdesz, és a nagy igénybevételt jelentő funkcionális tevékenységek felé haladsz, igaz? Tehát talán nem kell ragaszkodnod a szent grálhoz, a "motoros kontroll gyakorlatok a gerinc stabilizálásához"-hoz, hanem ezt a fajta tréninget inkább a progresszív rehabilitáció és a funkcionális tevékenységek reintegrációjának fényében is nézheted. Sok tanulmány sajnos nem ment bele ezekbe a progressziókba, és talán több lehetőség van a fejlődésre, ha ezt a jövőbeni tanulmányokban megteszik.
A bizonyítékok alacsony bizonyossága mellett, a módszertan ezen felül szabályosan zajlott. Az eredmények csak azokra a betegekre korlátozódnak, akiknél ágyéki porckorongsérv volt. A porckorong kiboltosulásokat nem vettük figyelembe; ezt jegyezze meg az eredmények értelmezésénél és a gyakorlati bizonyítékok értékelésénél.
Ha műtéten estél át, a motoros kontroll gyakorlatokkal rövid és középtávon csökkentheted a fájdalmat, valamint javíthatod a funkcionális állapotod rövid, közép és hosszútávon, más gyakorlatokhoz képest. A motoros kontroll tréning rövid távon felülmúlja a többi, gyógytornász által vezetett beavatkozást, és jobb, mintha semmilyen beavatkozást, minimalista beavatkozást vagy önkezelést alkalmaznál.
Ha a páciensek nem esnek át műtéten, a motoros kontroll tréning rövid távon jelentős fájdalomcsökkenést és funkcionális javulást eredményez a TENS-hez képest. A motoros kontroll gyakorlatokkal közép- és hosszú távon jobban csökkentheted a fájdalmat, mint az általános gyakorlatokkal, de rövid, közép- és hosszú távon megegyezik más gyakorlatok eredményeivel.
A motoros kontroll gyakorlatok rövid távon a TENS-hez képest klinikailag jelentős fájdalomcsökkenést eredményeztek – az átlagos különbség nagyobb volt, mint a fájdalomra vonatkozó 15-ös MCID. Sajnálatos módon, itt alacsony volt a bizonyítékok szintje, így ennek az eredménynek a robusztussága nem nyert megerősítést.
5 létfontosságú lecke, amit az egyetemen nem tanulsz meg, de azonnal javíthatod a derékfájós betegek egészségügyi ellátását fillérek nélkül