Ellen Vandyck
Kutatásvezető
Javasoljuk a (térd) OA prevencióját, mivel ez a leggyakoribb ízületi állapot világszerte. A térd OA egy multifaktoriális állapot, de gyakran a térd akut sérülései okozzák, mint például a meniszkusz és a keresztszalag sérülései. Az LCA bizonyítékokon kívül, alacsony vagy mérsékelt bizonyossággal, számos egy- és többszörös térdsérülés növeli az OA tünetek kialakulásának kockázatát. Ezek között a sérülések között szerepelnek a meniszkusz sérülései is. Ebben a fényben kiemelten fontos, hogy helyesen járjunk el, ha egy fiatalabb személy meniszkusz szakadást szenved. Ezért a terápiás lehetőségeknek meg kell akadályozniuk a további változásokat is. Jelenleg a kezelés két fő pillére (a gyakorlatok és az artroszkópos műtét) szintén összefüggésben áll az OA kialakulásának és progressziójának kockázatával. Ez a tanulmány azt kívánta meghatározni, hogy a választott kezdeti kezelési stratégia összefüggésben áll-e a térdízület szerkezeti változásainak kialakulásával. Melyik meniszkusz kezelési módot válasszuk az OA progressziójának elkerülése érdekében?
A DREAM vizsgálat másodlagos elemzését végezzük, melyben a gyakorlatokat a meniszkusz szakadást szenvedett fiatal felnőttek arthroscopos meniszkusz műtétével hasonlítjuk össze. Akkor vagy jogosult részt venni, ha MRI-vel igazolt meniszkusz szakadásod van és 18-40 év közötti vagy. A veleszületett discoid meniszkusz vagy a térd akut reteszelődését vagy nyújtás deficitet eredményező elmozdult bucket handle szakadások kizárásra kerültek.
Az OA progressziójának elkerülése érdekében az optimális meniszkusz-kezelés tanulmányozására véletlenszerűen kijelölték őket, hogy edzésben vagy artroszkópiában részesüljenek. A gyakorlat egy 12 hetes programból állt, heti 2 felügyelt üléssel. Ezeket a résztvevőket a program elején és végén is oktatták. Az edzésprogram összetevőit az egyik korábbi kutatási beszámolónkban ismertettük. De röviden, a program a következőkből állt:
A neuromuszkuláris gyakorlatokat a páciensek igényeihez igazítottuk, két-hat nehézségi szinttel, két-három sorozatban, 10-15 ismétléssel. A neuromuszkuláris gyakorlatokat a gyógytornász által meghatározott szinten kezdtük, a mozgás minőségének és a szenzomotoros kontrollnak a vizuális vizsgálata alapján; miközben a minimális erőkifejtést, a gyakorlatok során fellépő fájdalmat és a mozgás feletti kontroll érzését a páciens határozta meg.
Az erősítő gyakorlatoknál kezdetben két sorozatot végeztünk 15 ismétléssel, majd három sorozatot 12 ismétléssel, három sorozatot 10 ismétléssel, végül három sorozatot 8 ismétléssel. Az erősítő gyakorlatokat a +2 elv szerint fejlesztettük, ami azt jelenti, hogy kevesebb ismétlést végeztünk sorozatonként, és nagyobb súlyt alkalmaztunk, amikor a páciens két extra ismétlést tudott végezni az utolsó sorozatban.
Artroszkópia során részleges meniszkusz eltávolítást vagy meniszkusz varratot végzünk.
A fő célunk az volt, hogy meghatározzuk, van-e különbség a térdízület állapotának romlásában a tükrözéses vagy a gyógytornás kezelést kapó csoportok között. Ezt a kiindulási és a 2 éves MRI-felvételek összehasonlításával ellenőriztük. A károsodás mértékét az Anterior Cruciate Ligament OsteoArtrhritis Score (ACLOAS) módosított verziójával határoztuk meg, ami egy MRI-alapú eredmény mérőszám.
Összeadtuk a porckárosodás, az oszteokondrális károsodás és a csontkinövések pontszámait. Az MRI egyes jellemzőinek romlása magában foglalja az új vagy előrehaladott sérülést egy alrégióban, és a érintett alrégiók számának növekedését. Ezeken az eredményeken kívül figyelembe vettük a csontvelő-sérüléseket, a térdízületi folyadékgyülemet/synovitist és a szalagok állapotát is. A KOOS kérdőívet kiinduláskor és 2 év múlva beteg által jelentett eredményként vettük figyelembe. Ez volt a DREAM vizsgálat elsődleges eredménye.
Összesen 121, meniscus-szakadással diagnosztizált pácienst vontunk be, akiket randomizáltan artroszkópiára vagy mozgásterápiára osztottunk be. Közülük 82-en járultak hozzá, hogy részt vegyenek a 2 éves utánkövetéses vizsgálatban. Átlagéletkoruk 29,5 év volt, és többségük aktív életet élt. Tüneteik 0-12 hónapja álltak fent, és a sérülés többnyire (félig) traumatikus eredetű volt. Kiinduláskor a csoportok hasonlóak voltak, kivéve az életkort és a műtéti csoportban tapasztalható valamivel jobb KOOS-pontszámot.
Egy év elteltével 61 beteg közül 16-an (26%) az edzéscsoportból artroszkópiára váltottak. 1 és 2 év között további 2 beteg váltott artroszkópiára, míg az artroszkópiás csoportból 4 betegen végeztek második térdműtétet.
Az eredményeket figyelembe véve, a kiinduláskor nem volt különbség a csoportok között a szakadások típusát illetően. Az MRI felvételeken csak néhány strukturális változást figyeltünk meg. A 2 éves vizsgálati időszak alatt a résztvevők 9%-ánál porckárosodás, 3%-ánál pedig csontkinövés alakult ki. Ez a romlás azonos mértékű volt a gyógytorna és az artroszkópia csoportban. A legtöbb résztvevőnél a csontvelő ödéma, a térdízületi folyadékgyülem/synovitis, a Hoffa synovitis és a Baker-ciszták változatlanok maradtak, és nem volt különbség a csoportok között.
Hasonlóképpen, a csoportok között nem volt szignifikáns különbség a KOOS eredményekben a kiindulási értéktől számított 2 évig. A szerzők szerint a nyers és korrigált csoportok közötti különbség a gyakorlatcsoport javára mutatott, de ez nem volt szignifikáns. A legtöbb javulást az első 6 hónapban értük el. 2 év elteltével az artroszkópos csoport 16,4 pontot (95% CI 10,4-22,0), a gyakorlatcsoport 21,5 pontot (95% CI 15,0-28,0) javult, ami a különböző KOOS alskálákon is tükröződött. A WOMET skálán elért javulások megerősítették a KOOS eredményeit.
Ebben a vizsgálatban a térd kevésbé súlyos állapotromlását tapasztalták, mint a hasonló vizsgálatokban. Ennek oka lehetett a viszonylag fiatal populáció, míg más tanulmányok többnyire degeneratív meniszkusz-elváltozásokkal rendelkező embereket vontak be a vizsgálatban szereplő akut, traumásan kialakuló sérülések helyett. Továbbá a felvételi kritériumok csak olyan személyeket engedtek be, akiknek nem volt szalagszakadásuk. A tanulmányban a Pedersen et al. (2020) szerint a teljes ACL-szakadás és az ezzel együtt járó meniszkusz-sérülések rosszabb térdfunkciót eredményeznek a sportban és a szabadidőben 2-10 évvel az ACL-rekonstrukció után. Itt a meniszkusz volt az egyetlen sérült szövet, amely jobb prognózissal rendelkezhet, mint a kombinált sérülések. E vizsgálat eredményei összhangban voltak a van der Graaff et al. (2022) és Damsted et al. (2023), amelyet már korábban áttekintettünk.
Ez a DREAM vizsgálat másodlagos elemzése volt, melyben a gyakorlatokat és az artroszkópiát hasonlították össze fiatal felnőtteknél meniszkusz sérülések esetén. Az eredeti tanulmány megállapította, hogy a korai meniszkusz műtét nem volt előnyösebb a gyakorlatoknál és az oktatásnál, opcionális késleltetett műtéttel, fiatal, aktív felnőtteknél meniszkusz sérülések esetén.
Az MRI-értékelések közötti értékelői egyezés és megbízhatóság lényeges és majdnem tökéletes volt.
Az MRI eredmények összhangban voltak az eredeti tanulmány elsődleges eredményeivel.
A résztvevők jelentős része kiesett az utánkövetés során (32%), de nem volt különbség az utánkövetettek és a kiesettek között.
A mozgás ugyanazt az eredményt hozza, mint a műtét, ezért részesítsük előnyben a mozgást a meniszkusz kezelésében, hogy elkerüljük az OA progresszióját, mivel a kapcsolódó szövődmények potenciálisan kevésbé súlyosak, mint a műtét.
Ez a tanulmány alátámasztja a DREAM vizsgálat és más kapcsolódó tanulmányok(STARR) megállapításait, amelyek szerint a meniszkusz-sérülések kezelésének fő pillére a testmozgás és az oktatás kell, hogy legyen. Az összehasonlítás eredményeképpen a gyakorlatprogram előnyös volt a betegek által jelzett eredmények tekintetében, és ami fontos, nem vezetett a térd strukturális eredményeinek, például a porckopás és az osteophyták kialakulásának romlásához. Még a (fél)traumásan kezdődő fiatal felnőttek esetében is az MRI-vel meghatározott strukturális károsodás 2 éves romlása korlátozott volt, és hasonló volt a műtéttel vagy a választható késleltetett műtéttel kezeltek között. Mindkét csoportban hasonló klinikailag releváns javulást tapasztaltak a KOOS-értékek tekintetében, ami arra utal, hogy a kezelési stratégia megválasztása nem befolyásolja a 2 éves strukturális térdkárosodást vagy a betegek kimenetelét. A fiatal felnőtteknél a szakadt meniszkusz kezelésében a testmozgásnak kell lennie az első lehetőségnek az OA progressziójának elkerülése érdekében.
Élsportolókkal vagy amatőrökkel dolgozol? Ne hagyd ki ezeket a kockázati tényezőket, melyek sérülésveszélynek tehetik ki őket. Ezzel a webinárral felismerheted a kockázati tényezőket, hogy dolgozhass rajtuk a rehabilitáció során!