Ellen Vandyck
Kutatásvezető
Ha valakinél térd Osteoarthritis-t (OA) diagnosztizálnak, gyakran azzal magyarázzák, hogy a porc károsodott. Néha a "kopás" vagy a "csont a csonton" kifejezéseket használják, ami félelmet kelthet, vagy akár fokozhatja is a térd terhelésétől való félelmet. A napi tevékenységekben és a szabadidős sportokban való részvétel csökkenhet, mivel az emberek attól tartanak, hogy további károkat okoznak, és ezáltal rontják a fájdalmat. Azonban tudjuk, hogy a testmozgás biztonságos és különösen ajánlott ezeknek az embereknek. Ahhoz azonban, hogy segítsük őket a testmozgásban, meg kell értenünk, hogy mi történik a térdízületben e mindennapi tevékenységek során. Ez a tanulmány a térdízület terhelését vizsgálta Osteoarthritis esetén térd varus tengely deformitással rendelkezőknél három gyakran használt gyakorlat végrehajtása során.
Ebben a keresztmetszeti tanulmányban térd Osteoarthritisben és varus tengelyeltérésben szenvedő résztvevőket vontunk be. Tüdő, guggolás és egylábas sarokemelés közben kiszámítottuk a térd izomerejét, majd összehasonlítottuk a járás közben kifejtett erőkkel.
Az 50 év feletti résztvevők térdfájdalma járás közben legalább 4/10-es NRS-értékű volt. A megelőző hónap legtöbb napján fájdalmat éreztek, ami több mint 3 hónapja tartott. A Kellgren és Lawrence skálán legalább 2-es fokozatúak voltak, ami enyhe ízületi szűkületet és osteophyták jelenlétét mutatja. A térdük varus tengelyállása <183°-os (férfiaknál) és <181°-os (nőknél) anatómiai tengelyszögként definiálható, amelyet terheléses elülső-hátsó röntgenfelvételeken mértek.
Mezítláb végeztünk 5 vizsgálatot minden terheléses gyakorlatnál. Ezek közé tartozott az egylábas sarokemelés, a kétlábas guggolás és az előre tüdő. A vizsgálathoz minden gyakorlatot 3 fázisra osztottunk.
Ezután 10 méteren 5 mezítlábas járási vizsgálatot végeztünk. A vizsgálatot a résztvevő által preferált sebességgel végeztük el. A gyakorlatokat a járási vizsgálathoz hasonlítottuk a térdízületre ható erők elemzéséhez. A térdízület terhelésének összefoglalásához kiszámítottuk a medialis tibiofemoralis érintkezési erőt.
A medialis tibiofemorális ízületi kontakt erőelemzését az EMG-ből, bőrjelölőkből és erőlemezből származó adatok, valamint a térd MRI-felvételeinek integrálásával végezzük. A térd izomerejét egy planáris térdmechanizmusba tápláljuk be, hogy megbecsüljük a résztvevő testsúlyára normalizált MTCF-et. Kinyerjük az egyes izomcsoportok csúcserőit és a normalizált MTCF csúcsértékét. Megkapjuk az átlagos izom- és külső terhelési hozzájárulásokat, és a medialis tibiofemorális kompartment által tapasztalt teljes kontakt terhelés relatív százalékában fejezzük ki.
Huszonnyolc résztvevőt vontunk be. Átlagosan túlsúlyosak voltak, átlagos BMI-jük 29,6 kg/m2 volt. A résztvevők átlagéletkora 63 év volt. Tüneteik medián időtartama 44 hónap, a fájdalom medián szintje 6/10 volt. Legtöbbjük 2. vagy 3. fokú OA-val rendelkezett.
Osteoarthritis esetén a térdízület terhelésének elemzése kimutatta, hogy guggolás közben a térd extenzor és a hajlítóerők csúcsa nagyobb volt, mint járás közben. A guggolás alacsonyabb csípő abductor erőt eredményezett. Nem találtunk különbséget a guggolás vagy járás során egy lábon végzett plantáris flexióval létrehozott csúcserők között.
A tüdőzés nagyobb csúcs térdhajlító és -feszítő erőt mutatott, mint a járás során. Nem találtunk eltérést a csípő Abductio és a plantáris hajlító erők között járás és tüdőzés közben.
Az egylábas sarokemelés során alacsonyabb csípőrablóerőt érsz el, mint járás közben. Séta és ez a gyakorlat között nincs eltérés a térdhajlító és -feszítő, illetve a plantáris hajlítóerő tekintetében.
Guggolással alacsonyabb csúcsterhelés érhető el a térdízületben, mint sétával. Egylábas sarokemeléssel alacsonyabb csúcsterhelés érhető el a térdízületben, mint sétával, a tüdőzés pedig nem eredményezett eltérést a sétához képest.
Résztvevőket egy nagyobb klinikai vizsgálatból vontunk be, ami a valgus térdrögzítő hatását vizsgálta. Viszont a jelenlegi minta nem viselt térdrögzítőt a vizsgálat előtt vagy alatt.
A felszíni EMG használatának korlátai vannak, például a szomszédos izmokból származó áthallás elkerülhetetlen.
A gyakorlatokat a résztvevők az általuk preferált módszerrel végezték. Ez azért jó, mert nincs jó vagy rossz teljesítmény egy mindennapi feladatnál, de ez eltéréseket okozhatott az eredményekben. Minden résztvevőnek lehet saját mozgásstratégiája, és eltérően végezhette a gyakorlatot. Például a testsúly áthelyeződése volt megfigyelhető az ellenoldali lábon. A résztvevők úgy tűnt, kerülték a térd teljes terhelését. A mozgás sebessége is befolyásolhatta az eredményeket.
Keresztmetszeti tanulmánytervet választottunk. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi tanulmány csak egy adott időpontban tájékoztatott minket a mérésekről. Nem mondhat semmit az időbeli változásokról (például az izomerő növekedéséről). Az osteoarthritisben szenvedő térdízület terhelését egy adott időpontban vizsgáltuk.
A gyakorlatok sorrendje nem volt randomizált, ami fáradtsághoz vezethetett, befolyásolva az utolsó gyakorlatok eredményeit. A járásvizsgálatot mindig utoljára végeztük el.
Gondoskodtunk a megfelelő vizsgálat rögzítéséről. Ha a résztvevő elvesztette az egyensúlyát, ezt a vizsgálatot kizártuk az eredmények közül. Így csak a jól kivitelezett vizsgálatokat elemeztük. Ezáltal homogénabb eredményeket érhettünk el.
A mozgások egységesítésére törekszünk. A guggolásnál 15°-os éket használunk, hogy minimalizáljuk a csípő és/vagy boka mozgástartomány esetleges korlátozásainak hatását. A tüdőzésnél a lábak közötti távolságot a lábhossz 70%-ára normalizáljuk, amelyet a lateralis malleolustól a trochanter majorig mérünk. Megvizsgáljuk, hogy a résztvevők mennyire támaszkodnak a kezükre az egyensúly érdekében az egylábas sarokemelés során, a szék által elnyelt talajreakciós erőket figyelembe véve. Ha ez előfordul, kizárjuk a vizsgálatot.
Ha a séta biztonságos gyakorlatnak számít térd osteoarthritis esetén, akkor a kitörések, guggolások és egylábas sarokemelések valószínűleg még biztonságosabbak. Nagyobb vagy azonos térdizom erőt fejtettek ki, de alacsonyabb vagy hasonló medialis tibiofemorális térdízületi érintkezési erőt. Ezért ne félj használni ezeket a gyakorlatokat a rehabilitációban. Növelheted a gyakorlatok biztonságosságát. Mivel ezek a gyakorlatok nagyobb izomerőt generálnak, valószínűleg segítik a térdízület körüli izomerő növelését. Azonban ez utóbbit nem tesztelték, mivel ez egy keresztmetszeti tanulmány volt, amely egy adott időpontban rögzítette az adatokat. abstract_small_text
Nézd meg ezt a INGYENES, 2 RÉSZES VIDEÓ ELŐADÁST Claire Robertsontól, a térdfájdalom szakértőjétől, aki elemzi a témával kapcsolatos szakirodalmat, és azt, hogy ez milyen hatással van a klinikai gyakorlatra.