Bemutatkozás

Az Achilles tendinopathia gyakori, és a tapadásos vagy középső ínhüvelygyulladás kategóriájába sorolható. Míg a középtájéki ingyulladás jobban reagál a mozgásterápiára, a tapadásos Achilles-ínhüvelyi ingyulladás makacsul kezelhető. Cook et al. (2012) azt javasolta, hogy a kompresszió lehet a kiváltó tényező, amely a tapadásos Achilles tendinopathia edzésterápiáját követően kevésbé optimális eredményekhez vezet. Bár ez a dokumentum jó indoklással szolgál, ezt eddig még egyetlen tanulmány sem mutatta ki. Ezért ennek a randomizált, kontrollált vizsgálatnak a célja az volt, hogy megvizsgálja az alacsony ínkompressziós (LTCR) és a magas ínkompressziós (HTCR) rehabilitációs program hatékonyságát.

Módszerek

Ebbe a randomizált, kontrollált vizsgálatba 18 és 60 év közötti, sportoló, aktív egyéneket vontak be, akik krónikus (>3 hónapos, de 3 év alatti) Achilles tendinopathiában szenvedtek. A részvételhez 80 vagy annál kevesebb pontszámot kellett elérniük a VISA-A kérdőíven, és hetente legalább kétszer futó sportot kellett űzniük.

Az Achilles tendinopathia diagnózisának felállításához pozitív tapintásra volt szükség a tapadásnál a sarokcsonton, valamint a fájdalom reprodukálására az egylábú ugráspróbán. Ultrahangvizsgálattal az intratendinus hypoechoás elváltozások és/vagy ínvastagság és/vagy az intratendinus érrendszeri jelenléte is szükséges volt a power Doppler segítségével. Végül, a csontrendellenességek, például a Haglund-deformitás jelenlétének felmérése érdekében súlyt terhelő lateralis röntgenfelvételeket készítettek, de rendellenesség esetén a vizsgálati alany továbbra is alkalmas volt a felvételre.

A szerzők úgy tervezték meg az LTCR programot, hogy a dorsiflexió során a sarokcsontnál lévő Achilles-ín tapadására gyakorolt nyomást minimalizálták. Az összehasonlító beavatkozás egy magas kompressziós változat volt. A résztvevőket randomizáltan osztották be az LTCR vagy a HTCR rehabilitációs programba, a programot a gyógytornász felügyelete mellett, otthon végezték. Mindkét csoport hasonlóan strukturált, progresszív edzéstervben vett részt, de a fő összetevők különböztek.

A két program felépítése hasonló volt:

• 1. szakasz: Izometrikus gyakorlatok a maximális akaratlagos izometrikus összehúzódás (MVIC) 50%-ánál: 5 ismétlés 30 másodpercig, majd 5 ismétlés 60 másodpercig 70%-os MVIC mellett.
• 2. szakasz: Az 1. szakasz nagy terhelésű izometrikus gyakorlatai minden első napon, és új izotóniás gyakorlatok a második napon. Az izotóniás gyakorlatok 4 sorozat 15 ismétléssel kezdődtek az 1 ismétléses maximum (1RM) 65%-ával, majd 4 sorozat 6 ismétléssel progresszáltak az 1RM 85%-ára.
• 3. szakasz: Nagy terhelésű izometrikus gyakorlatok minden első napon, nagy terhelésű izotóniás gyakorlatok minden második napon, és energiatároló és -felszabadító gyakorlatok minden harmadik napon (kezdve 3 sorozat 10 ismétléssel az 1RM 75%-ánál, és haladva 3 sorozat 6 ismétléssel az 1RM 85%-ánál).
• 4. szakasz: futó- és ugrógyakorlatok minden második vagy harmadik napon, a többi napon nagy terhelésű izometrikus gyakorlatok.

Az LTCR csoport azonban ínkompresszió nélkül, a boka dorziflexióját elkerülve végezte a programot, míg a HTCR csoport minden gyakorlatot végtagi boka dorziflexióban végzett.

Progresszió kritériumok a következők alapján készültek:

A fájdalom 5/10 NRPS-nél kisebb maradt mind az edzés alatt, mind a befejezés után 1 órával és a következő reggelen, ésA fájdalom és a merevség átlagos mértéke nem nőtt hétről hétre, ésA résztvevők minden szakaszban legalább 2 hetet teljesítettek, és legalább 1 hétig nagy terhelésű gyakorlatokat végeztek.

Az ebben az RCT-ben való részvételük során a résztvevőket arra kérték, hogy az 1-3. szakaszban kerüljék az inakat terhelő sportokat. A sportoláshoz való visszatérés minimális ideje 8 hét volt. A sportoláshoz való visszatérési fázisban a résztvevőket arra utasították, hogy hetente kétszer végezzék el az 1. és 2. szakasz fenntartó gyakorlatait.

A csoportok közötti legfontosabb különbségek:

Az LTCR csoportban a gyakorlatokat korlátozott boka dorziflexióval, a HTCR csoportban pedig végtagi dorziflexióval végezték a gyakorlatokat.Míg az LTCR csoport naponta végzett saját vádli izommasszázst egy kemény labda segítségével, a HTCR csoportot a vádli napi nyújtására utasították. Az LTCR csoportban a résztvevők állítható sarokemelőket kaptak, amelyek magasságát a 4. fázis során fokozatosan csökkentették, míg a HTCR csoport nem kapott ilyen sarokemelőket.Ezenkívül mindkét csoport oktatásban részesült az inszerciós Achilles-ín-ingyulladásról, amely kiterjedt magára a patológiára, az ínterhelés és a fájdalom közötti kapcsolatra, a progresszió előnyeire az izom-ín egység teherbíró képességének javítása érdekében, valamint a fájdalom monitorozásának fontosságára. Ezenkívül az LTCR csoportban a kompressziónak a tapadásos Achilles tendinopathia patogenezisében betöltött szerepére vonatkozó kiegészítő információkat adtak, valamint kifejezték a terhelés csökkentésének fontosságát a rehabilitáció során.

Az elsődleges eredmény a 0-100 VISA-A kérdőív a 12. és 24. héten. A minimális klinikailag fontos különbséget 10 pontnál állapították meg.

Eredmények

Összesen 42 beteget vontak be, közülük 20-at az LTCR csoportba, 22-t pedig a HTCR csoportba soroltak. Átlagéletkoruk 41,6 és 42,6 év volt, és a lakosság 70%-a férfi volt. A tünetek átlagos időtartama 46 hét volt az LTCR és 40 hét a HCTR csoportokban. A VISA-A fő pontszám a kiinduláskor 60,4 volt az LTCR és 60,6 a HTCR csoportban. Legtöbbjük (kb. 60%) nem részesült korábbi kezelésekben, és a lakosság kb. 20%-a próbálta már korábban a gyógytorna.

Az elsődleges eredmény elemzése szignifikáns interakciós hatást mutatott ki, ami jelentős csoportközi különbségre utalt. Mindkét csoportban javult a tapadásos Achilles tendinopathia súlyossága, amit a VISA-A érték növekedése dokumentált. Az LTCR csoportban a pontszám 59,8-ról 84,2-re, a HTCR csoportban pedig 59,1-ről 71,3-re javult, ami 12 hét alatt 12,9 pontos szignifikáns különbséget eredményezett a csoportok között az LTCR csoport javára.

A hatás a 24 hét alatt is megmaradt: az LTCR csoport 88,8 pontra, míg a HTCR csoport 78,4 pontra javult, ami 10,4 pontos különbséget eredményezett a csoportok között, szintén az alacsony ínkompressziós csoport javára.

Kérdések és gondolatok

A csoportok közötti különbség bizalmi intervallumának alsó határa az MCID alatti értékeket mutatja, ami utal arra, hogy a megfigyelt hatás még mindig bizonytalan. A másodlagos eredményeket vizsgálva az LTCR csoportban nagyobb volt az elégedettség és a sportoláshoz való visszatérés aránya, annak ellenére, hogy a csoportok között azonos volt az edzéshez való ragaszkodás.

A hatás mértéke az első 12 hétben volt a legnagyobb, és ez a hatás 12 és 24 hét között állandósult. Az ínokat az első 12 hétben progresszióval terhelték, majd 12 hét elteltével az edzésprogramot leállították. Ésszerű lenne azt mondani, hogy a progresszió időtartamának meghosszabbítása javíthatja a megfigyelt eredményeket.

Az ultrahangos vizsgálatok azt mutatták, hogy 24 hét után csak az LTCR csoportban csökkent jelentősen az ín vastagsága. A szerzők szerint mivel a rehabilitáció során a kompressziós komponens megszüntetése kevésbé provokatív, ez érzéketlenné teheti az Achilles-ínt, ami viszont megkönnyíti a terhelhetőség felépülését. Ugyanakkor az LTCR csoport rehabilitációs programja során az ínra gyakorolt húzóterhelés olyan hatáskaszkádot eredményez, amelyben a fibracartilaginosus metaplázia alacsonyabb glikozaminoglikán- és proteoglikánszintézishez vezet, ami viszont csökkenti a folyadék felhalmozódását az ínban.

Beszélj hozzám szakértőként

Nem szabad elfelejteni, hogy nem vagyunk biztosak abban, hogy a beavatkozás melyik összetevője vezetett a jelentős különbségekhez az LTCR csoport javára. Mivel az LTCR csoport a HTCR csoporttól eltérően sarokemelésben és terápiás labdával végzett vádlimasszázsban is részesült, a beavatkozások kombinációja befolyásolhatta azt a hatást, amely most elsősorban a módosított gyakorlatok eredményeként jelentkezik. További tanulmányok vizsgálhatják a boka dorsiflexiójának megszüntetésének hatását. A vizsgálat résztvevői utaltak arra, hogy a beavatkozásokat hitelesnek találták, függetlenül attól, hogy az LTCR vagy a HTCR csoportba tartoztak-e, és arra számítottak, hogy hasznot húznak belőlük, így elvárásaik nem befolyásolták az eredményeket.

A tanulmány megállapításainak általánosíthatósága a sportoló résztvevőkre korlátozódik. Emellett a jelenlegi vizsgálati populációban krónikus, legalább 3 hónapig tartó, Achilles tendinopathia volt, így a hatás akut ingyulladásra való átvitele nem érvényes.

Nemrégiben új kérdőív jelent meg: a TENDINopathy súlyosságának értékelése-Achilles tendinopathia (TENDINS-A). A VISA-A-val ellentétben, amelynek nincs konstruktív és tartalmi validitása, a TENDINS-A-t mind a konstruktív validitás, mind a kiváló megbízhatóság tekintetében jobbnak találták. Ezért az Achilles tendinopathiában szenvedő egyének rokkantságának értékelésére a TENDINS-A mérőeszköz ajánlott ( Murphy és mtsi., 2024).

Főbb üzenetek

A boka dorsiflexiójának és így a gyakorlatok során a kompressziós komponensnek a megszüntetésével ez a vizsgálat hatékony stratégiát mutatott a tapadásos Achilles-íngyulladás javítására. Ez a hatás 24 hét után is fennmaradt, bár a bizalomintervallumok alsó határa nem egyértelmű hatásra utalt. A sarokemelések alkalmazásával, valamint a vádli nyújtásának és a boka dorziflexiójának kerülésével a rehabilitáció során megszűnik az Achilles-ín bemenetére gyakorolt kompresszió. Az inak fokozatos, 4 szakaszon keresztül történő terhelésével a teherbíró képesség fokozatosan helyreáll.

Referencia

Pringels L, Capelleman R, Van den Abeele A, Burssens A, Planckaert G, Wezenbeek E, Vanden Bossche L. Az ínkompresszió csökkentésének hatékonysága a tapadásos Achilles-ínhüvelygyulladás rehabilitációjában: randomizált klinikai vizsgálat. Br J Sport Med. 2025 Feb 26:bjsports-2024-109138. doi: 10.1136/bjsports-2024-109138. Epub ahead of print. PMID: 40011018.