Ellen Vandyck
Kutatásvezető
A stroke-ot átélt emberek gyakran jelentős nehézségekkel küzdenek a végtagjuk használatában. Kevesebb, mint tizenöt százalékuk éri el a teljes felépülést, és a stroke-ot túlélők akár 80%-ának felső végtagi károsodásai vannak, ami korlátozza a tevékenységüket és a mindennapi aktivitásban való részvételüket. A károsodások közül a stroke utáni kéz motoros funkciója gyengítő hatású, mivel akadályozza az embereket az olyan mindennapi alapvető tevékenységekben, mint az evés, írás, tárgyak kezelése és sok más. A hagyományos stroke rehabilitáció egyéni igényekre szabott képzést kínál, de sokan elveszítik a motivációjukat, ha nem fejlődnek úgy, ahogy szeretnének. Ez frusztrációhoz, demotivációhoz vezethet, és ahhoz, hogy az emberek feladják a stroke által érintett végtagjuk használatát. Ennek leküzdésére vagy elkerülésére a virtuális valóság áttörést hozhat, mivel lehetővé teszi az emberek számára, hogy szimulált környezetben vegyenek részt anélkül, hogy úgy éreznék, vég nélkül ismételgetik a mozgásokat és végeznek olyan feladatokat, mint például a megragadás. Ezért a jelenlegi tanulmány célja a virtuális valóság és a hagyományos rehabilitáció kombinációjának hatékonyságának vizsgálata a kéz motoros funkciójának javítására stroke után.
Ebben a prospektív, randomizált, kontrollált vizsgálatban a hagyományos rehabilitációt (kontrollcsoport) hasonlítottuk össze a hagyományos rehabilitációval és a virtuális valóság tréninggel (kísérleti csoport). A résztvevőket egy neurológiai osztályról toboroztuk, és akkor voltak jogosultak, ha 18-85 év közöttiek voltak. A felvétel előtt legfeljebb 6 hónappal stroke-ot szenvedtek, és a felső végtagban stroke-hoz kapcsolódó motoros károsodásaik voltak, amit a Fugl-Meyer Assessment, az Ashworth Scale és az Action Research Arm Test segítségével mértünk.
A károsodások a következők lehetnek:
Ezekre a károsodásokra nem határoztunk meg minimum vagy maximum pontszámot, ezért olyan embereket vontunk be, akik funkcionális függetlenségüket befolyásoló (mozgás) korlátozásokkal küzdenek.
Három héten keresztül, öt egymást követő napon összesen 15 kezelést végeztünk, alkalmanként 150 percben. A kontrollcsoport hagyományos rehabilitációja 75 perc gyógytornából és 75 perc foglalkozásterápiából állt, a kettő között 15 perc szünettel.
A kontrollcsoportban a hagyományos rehabilitáció a következőkből állt:
A kísérleti csoportban a résztvevők 100 perc hagyományos, valamint 50 perc virtuális valóság rehabilitációban részesültek. A HandTutor © eszközt számítógép képernyővel együtt használtuk. A virtuális valóság program a mindennapi tevékenységeket szimuláló feladatokat hoz létre egy virtuális környezetben. A mozgást nyomon követjük, és visszajelzést adunk.
A fő eredmény a kéz motoros funkciója volt, melyet a Fugl-Meyer Assessment-Upper Extremity (FMA-UE) segítségével mértünk, ami a felső végtag motoros funkcióját értékeli, az Ashworth Skála a passzív mozgással szembeni ellenállást (spaszticitást) méri, az Action Research Arm Test (ARAT) pedig a kis és nagy tárgyak megragadásának, szorításának, csippentésének és durva mozgásainak képességét méri. Ezeket az értékeket a kiinduláskor, a 3 hetes intervenciós időszakot követően, és a 3 hónapos utánkövetéskor mértük.
Más neurológiai állapotú és súlyos hemi-neglectben szenvedő résztvevőket kizártunk a részvételből.
Negyvenhat résztvevővel végeztük a vizsgálatot, akiket egyenlően osztottunk a kísérleti és kontroll csoportokba. A csoportok hasonlóak voltak a kiinduláskor.
A szerzők a kiindulási állapottól a beavatkozás utáni állapotig és az utánkövetésig mutatják be a különbségeket (csoporton belüli eltérések), de a csoportok közötti különbségeket nem.
Megszervezhető napi 150 perces rehabilitációs gyógytorna, 5 egymást követő napon? Feltételezem, hogy ez leginkább speciális, multidiszciplináris klinikákon lehetséges. Azonban ez nagyon költséges lenne a szokásos magán gyógytorna rendelők számára. Másrészt, a kutatásban használt eszköz megfizethető, így a rehabilitáció egy része otthon is kivitelezhető. Ezt nem vizsgálták, de érdekes kutatási kérdés lehet a jövőbeli tanulmányokhoz. Ha ezeket az intenzív, gyógytornász által vezetett gyakorlatokat ki tudnánk egészíteni otthoni gyakorlatokkal, az jobb eredményekhez vezethetne a stroke utáni első (kritikus) hónapokban.
A szerzők a csoporton belüli eltérésekkel mutatták be az eredményeiket. Azaz, összehasonlították az egyes csoportok kiindulási és beavatkozás utáni eredményeit, majd megnézték, hogy ez a különbség mekkora az egyes csoportokban, hogy megállapítsák, melyik csoport hozza a legnagyobb eltérést. Ezt nem így kellett volna csinálni. Egy randomizált, kontrollált vizsgálatban a csoportok közötti különbségre vagy kíváncsi, hogy meghatározd, melyik kezelés a jobb, és így melyik a legmegfelelőbb a vizsgált populáció számára. Itt a csoportok közötti különbség az egyetlen módja a két csoport összehasonlításának.
Bland et al. (2011), idézzük: "Amikor a vizsgálat résztvevőit véletlenszerűen két vagy több csoportba soroljuk, ezt úgy tesszük, hogy minden tekintetben összehasonlíthatóak legyenek, kivéve a beavatkozást, amelyet aztán kapnak. A véletlen besorolásos vizsgálat lényege, hogy azonos kiindulási helyzetű csoportok eredményeit hasonlítják össze. A különbségre vonatkozó becslést (a "kezelési hatás") várunk egy konfidenciaintervallummal és gyakran egy P-értékkel együtt. A randomizált csoportok közvetlen összehasonlítása helyett azonban a kutatók néha a csoportokon belül vizsgálják a kimeneti mérőszámok közötti változást a beavatkozás előtti kiindulási értéktől a vizsgálat végén végzett végső mérésig. Ezután elvégzik annak a nullhipotézisnek a vizsgálatát, hogy az átlagos különbség nulla, külön-külön minden egyes randomizált csoportban. Ezután jelenthetik, hogy az egyik csoportban ez a különbség szignifikáns, de a másikban nem, és arra a következtetésre juthatnak, hogy ez bizonyíték arra, hogy a csoportok, és így a kezelések is különböznek. ... Gyakori gyakorlat, hogy külön párosított teszteket használnak a kiindulási értékkel szemben, és csak az egyiket értelmezik úgy, hogy az szignifikáns a kezelések közötti különbségre utal. Ez koncepcionálisan téves, statisztikailag érvénytelen, és következésképpen rendkívül félrevezető."
A hagyományos gyógytorna és egy speciális virtuális valóság rendszer kombinációja hatékonyabb lehet a stroke utáni kézmotoros funkciók és a mozgás javításában, mint a hagyományos módszerek. Ez segíthet a szubakut stroke-os betegek izomtónusának normalizálásában is. A kombinált kezeléssel a kéz és a csukló funkciója és mozgása javul; a mozgással szembeni ellenállás (spaszticitás) csökken és alacsony szinten marad. Azonban a vizsgálat a csoporton belüli különbségeket hangsúlyozza, így a tényleges klinikai jelentősége kérdéses.
039. epizód: Neurosport és gyógytorna rehabilitáció Katie Mitchell-lel
Fejleszd a klinikai érvelésed a vállfájdalommal küzdő aktív személyek számára történő gyakorlatfelírás terén Andrew Cuff-fal, és navigálj a klinikai diagnózisban és kezelésben, bemutatva egy golfozó esettanulmányát Thomas Mitchell-lel