Max van der Velden
Kutatásvezető
Különböző elnevezések ugyanarra a problémára: gluteális bursitis, gluteális tendinopathia, trochanter major fájdalom szindróma
A Trochanter Major Fájdalom Szindróma (GTPS) gyakori csípő panasz a 45 és 63 év közötti nőknél. A konzervatív kezelésre vonatkozó egyértelmű bizonyíték napjainkig nem tisztázott. A jelenlegi publikáció előtt csak egy tanulmány vizsgált olyan gyakorlatprogramot, amely hosszú távon hatékonyabb volt a kortikoszteroid injekcióknál és a lökéshullám terápiánál. Mind az excentrikus, mind a nagy, lassú terheléssel járó programok hasznosnak bizonyultak más alsó végtag tendinopátiák esetén. Jelenleg nincs erős bizonyíték a gyakorlatok hatékonyságára egy értékes, placebós beavatkozással szemben. Ez a tanulmány azt a célozza, hogy kitöltse ezt a bizonyítékbeli hiányt.
Egy résztvevő által elvakított, kontrollált vizsgálatot végeztünk, 12 hetes elsődleges eredményességi ponttal és 52 hetes utánkövetéssel. Azon páciensek, akik az elmúlt 12 hétben helyi injekciót kaptak, a érintett oldalon műtéten estek át, vagy bármilyen egyéb, a részvételi képességet befolyásoló mozgásszervi, neurológiai vagy kardiorespiratorikus állapotuk volt, kizárásra kerültek. A pácienseket a priori teljesítményanalízis után vontuk be, és randomizáltan gluteális terhelési programba vagy placebó gyakorlatprogramba soroltuk, mindkét csoport GTPS-sel kapcsolatos oktatásban részesült. Az információ általános gluteális íngyulladás információkat tartalmazott, például; az íngyulladások természete, tanácsok a minimális provokációval járó ülésre, alvásra és állásra vonatkozóan, valamint a aktívan maradásra vonatkozó megnyugtatás.
Az alábbi gyakorlatokkal a gluteális izmokat célozzuk meg:
A placebo gyakorlat csoportban olyan gyakorlatokat végeztünk, melyek valószínüleg nem terhelték megfelelően a gluteális ínt:
A fókuszban a VISA-G állt, egy kérdőív, mely a fájdalom és a funkciók alapján értékeli az állapotot. A többi másodlagos eredményt nem részletezzük, mert ez nem volt a tanulmány fő célja, és a statisztikai erő is csekély.
Mindkét csoportnál jelentős javulás mutatkozott a kiindulási állapothoz képest a 12. és 52. héten minden eredménynél, kivéve az LHPQ sport alpontot. Azonban a csoportok között nem találtak különbséget egyik változó esetében sem. A vizsgálati csoport úgynevezett „reagáló analízist” végzett, ami azt jelenti, hogy a változás globális értékelésén 5+ pontot elért résztvevőket külön vizsgálták a saját csoportjuktól. Szignifikáns különbségeket találtak a gluteális terhelésű csoportba tartozó reagálók javára a színlelt csoporthoz képest minden eredmény tekintetében, kivéve az LHPQ sport alpontot és az AQOL-t.
Könnyű azt mondani, hogy "Na és?". Ez csak egyetlen vizsgálat." Azonban nem jelenthetjük ki biztosan, hogy más íngyulladásoknál sem lesz ez a helyzet. Nincs elég adat. Ez azt jelenti, hogy soha ne terheljük az érintett területet? Nem. Míg más íngyulladásos vizsgálatok általában nagyobb mennyiségű és intenzitású specifikus ínmunkát tartalmaznak, addig ebben a vizsgálatban a gluteális csoportban vitathatatlanul alacsony volt a specifikus ínmunka mennyisége, alacsony-közepes intenzitással. Talán az inger egyszerűen nem volt elegendő. Érdemes megemlíteni, hogy a gyakorlatokat naponta kétszer kellett elvégezni, ami sok lehet. Milyen eredményeket kapnánk, ha szinte minden gyakorlat a gluteális ínt terhelné, nem csak azok egyharmada? Mi lenne, ha elhagynánk a quadricepsz és a vádli gyakorlatokat, és gluteális gyakorlatokkal helyettesítenénk őket? Ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel.
A tanulmány minősége összességében elég jó volt. A résztvevők nem tudták, melyik csoportba tartoznak, és egy hét után sem voltak ebben biztosak. A tanulmány erejét előre kiszámolták, hogy közepes, standardizált hatásméretet (0,8) mutasson ki a VISA-G-n. Ezt tudva, a tanulmány nem volt elég erős ahhoz, hogy érdemi változásokat mutasson ki bármely másodlagos eredmény mérőszámban, vagy az elsődleges mérőszámban a 12 hetes időpont mellett. Ez 2-es típusú hibákhoz és téves negatív eredményekhez vezethet. A tanulmány nem korrigált többszörös összehasonlításokra, bár ez főként az 1-es típusú hibákra lenne hatással. Ha a csoportok a randomizáció után eltértek volna, a jellemzők kovariánsokként szerepeltek volna az elemzésekben.
A gyakorlatokat 23 gyógytornász végezte, akik mindannyian három órás képzésben részesültek. Bár a képzés előnyös, a sok gyógytornász a belső validitás korlátja, de növeli a külső validitást. A gyakorlatok erősítő jellegűek, de az izomerő mérése nem történt meg sem a vizsgálat elején, sem az utánkövetés során. Vajon erősebbek lettek? Ez szükséges?
A gyakorlatprogramot nézve felmerülhet, hogy a gyakorlatok nem jelentettek elegendő ingert az ín számára. A kiegészítő adatok alapján egyetlen gluteális gyakorlatot írtak elő a gluteális gyakorlatokat végző csoportnak. A progresszió egyértelmű és ösztönző volt, azonban egy gyakorlat (2-4 sorozat, 5-15 ismétlés, naponta kétszer) talán nem elegendő, vagy a teljes mennyiség túl magas lehet. Erről nincs sok adat. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a vizsgálatot 2016-ban végezték. A szerzők a gyakorlatválasztásukat klinikai érvelésre és EMG-adatokra alapozták. A klinikai érvelés a vádli- és a quadricepsz gyakorlatoknál, a kinetikus láncnál jelenik meg. Alacsonyan függő gyümölcsért nyúltak volna, és nagyobb mennyiséget és/vagy nagyobb intenzitást írtak volna elő a gluteális ín számára, miközben időhiány miatt „figyelmen kívül hagyták” a kinetikus láncot? Jobban jártak volna a résztvevők a pihenőnapokkal az esetleges izomláz, a kollagénválasz és az idő szempontjából...? Sok kérdés felmerül, mint minden tudományos dolgozatnál.
Ne kockáztasd, hogy figyelmen kívül hagyj vészjosló jeleket, vagy hogy a futókat rossz diagnózis alapján kezeld! Ez a webinár segít elkerülni a terapeuták által elkövetett hibákat!