Kutatás
Váll
2023. augusztus 8
Atraumás váll instabilitás esetén a műtétet követően gyógytornával javíthatjuk az eredményeket
Bemutatkozás
A váll instabilitás gyakori állapot a gyógytornában. Traumás váll instabilitás esetén a műtét gyakran az elsődleges választás. A gyógytorna rehabilitáció leginkább atraumás váll instabilitás esetén javallt, a glenohumeralis ízület körüli stabilizáló izomzat erősítésére. Azonban az atraumás váll instabilitással rendelkező egyéneknek társulhat strukturális károsodása az ízületben. Ezen betegek egy alcsoportjánál nem tisztázott, hogy a sebészeti beavatkozás előnyös-e. Ezért ez a randomizált, kontrollált vizsgálat azt kutatja, hogy a sebészeti beavatkozás hozzáadása a gyógytorna rehabilitációhoz javítja-e az eredményeket azoknál az atraumás váll instabilitásban szenvedő betegeknél, akiknek lágyrész károsodásuk van a vállízületeikben.
Módszerek
A randomizált, kontrollált vizsgálatba (RCT) bevontuk azokat a személyeket, akiknél atraumatikus váll instabilitás állt fenn, ami a vállízületben tapasztalt bizonytalanságban (aggodalom) nyilvánult meg. A résztvevőket randomizáltan osztottuk be a stabilizációs műtéti vagy kontroll csoportokba. A váll stabilizációs csoport résztvevőinél tokplasztikát és szükség esetén labrum rekonstrukciót végeztünk. A tokplasztika során az ízületi tok laza vagy felesleges részét feszesítjük. A kontrollcsoportba sorolt résztvevőknél artroszkóposan értékeltük az ízületi tokot, anélkül, hogy bármilyen tok- vagy labrum beavatkozást végeztünk volna.
Mindkét csoport azonos mütét utáni gyógytorna protokollt követett. Célunk ezzel a protokollal a vállízületet körülvevő izmok funkciójának javítása, melyet egy 4 hetes rögzítési időszak után kezdtünk meg. Maximum 12 gyógytorna kezelést tartottunk a mütét utáni 6 hónapos időszakban.
A legfontosabb eredmény a fájdalom és a funkcionális károsodás volt 2 év után, amelyet a Western Ontario Instability Index (WOSI) önbevalláson alapuló eredménymérővel mértünk. A minimálisan fontos különbség 10,4 pontos csökkenés.
Eredmények
68 résztvevőt véletlenszerűen osztottunk be: arthroscopos váll stabilizációs műtéti csoportba vagy a kontroll csoportba, akik csak diagnosztikai arthroscopiát kaptak. Mindkét csoport ugyanazt a posztoperatív gyógytorna protokollt követte. A kiindulási kritériumok azt mutatták, hogy a csoportok jól illeszkedtek a kiinduláskor.
A WOSI pontszám kiinduláskor 67 volt a kontroll-, illetve 68 a váll stabilizációs csoportban. Az elsődleges végpont a WOSI pontszám 24 hónap elteltével bekövetkezett változása volt. Itt a kontrollcsoport 32, a váll stabilizációs csoport pedig 35 pontot ért el. A csoportok közötti különbség tehát a 10,4 pontos minimális klinikai különbség küszöbértéke alatt volt. Azonban mindkét csoport javult a vizsgálati időszak során, a legnagyobb javulás az első 6 hónapban volt tapasztalható.
Kérdések és gondolatok
A vállízületben tapasztalt bizonytalanság (aggodalom) atraumatikus váll instabilitást jelezhet, de a klinikai teszteket nem részleteztük. Nem világos, hogy a betegek mindennapi életében milyen mértékű instabilitás jelentkezett. Sportolás közben vagy egyszerű napi tevékenységek során fordult elő? Az instabilitás többféleképpen jelentkezhet, és a különböző rehabilitációs lehetőségek bizonyos betegcsoportok számára alkalmasabbak lehetnek. Ez a kérdés azonban nem képezte a jelenlegi tanulmány részét.
Atraumatikus vállinstabilitás esetén minden résztvevőnél diagnosztikus artroszkópiát végeztek, és csak ha az artroszkópia igazolta a tok vagy a labrum sérülését, akkor sorolták a résztvevőt véletlenszerűen a sebészi stabilizációs vagy a kontroll csoportba. Ez azt jelentette, hogy minden résztvevő valamilyen műtéten átesett. Egyeseknél az ízületet megjavították, másoknál csak felmérték. Mindkét esetben valamilyen invazív eljárást végeztek, ami kedvezőtlen eseményekkel járhat. Az eredmények azt mutatják, hogy az artroszkópos tokváltás nem vezetett előnyökhöz a diagnosztikus artroszkópiához képest, ezért atraumatikus vállinstabilitás esetén nem javasolt.
Beszélj hozzám szakértőként
A csoportok kezdetben hasonlóak voltak, de az artroszkópos leletekről nem közöltek részleteket. Tehát nem tudjuk, hogy az artroszkópia során észlelt tok- és labrumsérülések szempontjából mennyire voltak hasonlóak a csoportok.
Mindkét csoport fejlődött a vizsgálati időszak első 6 hónapjában. A műtét utáni gyógytorna protokoll az artroszkópiát követő 4 hetes rögzítés után kezdődött. Feltételezhetjük, hogy a gyógytorna program volt a fő mozgatórugója a javulásnak, függetlenül attól, hogy átestél-e kapszuláris műtéten vagy sem. Ez leegyszerűsítő, mivel a tünetek átlagos időtartama körülbelül 7 év volt, és a résztvevők körülbelül 90%-a korábban már részesült gyógytornában, mégis magas fájdalom- és károsodásszintjük volt. Itt a placebo hatás is hozzájárulhatott a javuláshoz.
Fő üzenetek
A tokplasztika, ahol az ízületi tokot "megfeszítik", nem hozott jobb eredményeket a placebo artroszkópos műtéthez képest a fájdalom és a funkcionális károsodások javulása terén. Mindkét csoport ugyanabban a posztoperatív gyógytorna protokollban vett részt, ami azt mutatja, hogy ez alkalmas lehet az atraumatikus váll instabilitásának rehabilitációjára.
Referencia
További Referencia
KÉT MÍTOSZ LEBONTVA & 3 TUDÁSBOMBA INGYEN
Amit az egyetemen nem mondanak el a váll impingement szindrómáról és a lapocka diszkinézisről, és hogyan emelheted a vállad szintjét egyetlen fillér nélkül!
