Kutatás
Boka/Lábfej
2024. április 8
Milyen klinikai tibialis posterior tendinopathia tesztek használhatók a diagnózis felállításához?
Bevezetés
A Tibialis posterior tendinopátia olyan állapot, amely fiatal aktív és idősebb egyénekre egyaránt hatással lehet. Ez a leggyakoribb oka a szerzett lúdtalpdeformitásnak, amely legrosszabb esetben súlyos ízületi deformitáshoz vezethet. Mivel a korai stádiumban gyakran nem diagnosztizálják, az emberek hajlamosak strukturális deformitásokat kialakítani, amelyek fokozatosan a tevékenység korlátozásához vezethetnek. Az állapot pontos diagnosztizálásának megállapítása fontos annak elkerülése érdekében, hogy az emberek a láb deformitásával járó ínhüvelygyulladásból szakadásba torkolló ínhüvelygyulladás folyamatán keresztülmenjenek. Ennek az állapotnak a diagnosztizálására eddig az ultrahangvizsgálatokat és a klinikai teszteket használták széles körben. Bár gyakran alkalmazzák, a Nemzetközi Tudományos Tendinopathia Szimpózium nem ajánlja az ultrahang használatát a tendinopathia diagnosztizálására. A klinikai tesztek továbbra is fontosak, és e tesztek megbízhatósága kritikus fontosságú a tibialis posterior tendinopathia diagnosztizálásában való hasznosságuk meghatározásához. Ezért e tanulmány célja a tibialis posterior tendinopathia általános klinikai diagnosztikai tesztjeinek megbízhatóságának és a szürkeárnyalatos ultrahangvizsgálattal való összefüggésüknek a felmérése volt a medialis láb-/bokafájdalomban szenvedő személyeknél.
Módszerek
Ez a prospektív kohort tanulmány 18 és 70 év közötti, medialis láb- és/vagy boka fájdalommal élőket vont be. A fájdalom mértéke egy numerikus skálán 2/10 feletti volt, és legalább 3 hónapja a legtöbb napon jelen volt. Mentesek voltak bármilyen neurológiai rendellenességtől vagy ismert egészségügyi állapottól.
Klinikai vizsgálaton vettünk részt, ahol a következő teszteket néztük meg:
- Fájdalom az ín tapintásakor: A tibialis posterior ínt az izom-ín átmenettől a sajkacsont tuberositasán lévő tapadásig tapintottuk e vizsgálat részeként. Ha tapintáskor érzékenységet tapasztaltunk, a tesztet pozitívnak minősítettük.
- Duzzanat az ín körül: Vizsgáljuk meg a tibialis posterior ín pályáját, hogy van-e tapintható vagy nyilvánvaló duzzanat. Ha duzzanatot észlelünk, a teszt eredménye pozitív.
- Fájdalom/gyengeség a tibialis posterior összehúzódása közben: Ezzel a teszttel a fájdalmat vagy gyengeséget mértük a boka plantárflexiós inverziójának izometrikus összehúzódása során, semleges helyzetben. Ha fájdalmat vagy gyengeséget tapasztaltál, a tesztet pozitívnak minősítettük.
- Fájdalom vagy képtelenség egylábas sarokemelésre (SLHR): Elvégeztük az egylábas sarokemelés tesztet. Ha kellemetlenséget éreztél a teszt során, vagy nem tudtad elvégezni, a teszt eredménye pozitív.
Mozgásszervi ultrahang vizsgálatot végzünk a tibialis posterior ín szürkeárnyalatos változásainak felmérésére, amelyek az ín strukturális patológiáját tükrözhetik. A vizsgálatot egy kutató radiográfus/szonográfus végzi, aki több mint 20 éves szakértelemmel rendelkezik. A résztvevőket úgy helyezzük el, hogy a bokájuk semleges pozícióban legyen. A szonográfus standardizált vizsgálati technikát alkalmaz, longitudinális és transversum nézeteket készít a tibialis posterior ínről.
Ebben a tanulmányban összehasonlítjuk a klinikai teszteken és ultrahangon pozitív, illetve negatív eredményt elérőket. Megvizsgáltuk a tibialis posterior íngyulladás tesztek megbízhatóságát, és feltártuk a klinikai tesztek és az ultrahang közötti összefüggést.
Eredmények
Ötvenkét, medialis boka- és/vagy lábfájdalommal küzdő résztvevő vett részt a vizsgálatban. Átlagéletkoruk 46,2 év volt, és az elmúlt héten a legrosszabb fájdalmuk 6,5/10-es erősségű volt.
Az 52 résztvevő közül 22-nél szürkeárnyalatos ínelváltozások voltak, ezért az ultrahang „pozitív” lett. A tibialis posterior íngyulladás vizsgálatokat figyelembe véve a tanulmány megállapította:
- Akiknek pozitív lett az egylábas lábujjhegyre emelkedés tesztjük, azoknak a lábfejpóz index szerinti mérése pronáltabb lábfejet, mobilisabb lábfejet mutatott, és átlagosan 10 kg-mal nehezebbek voltak. Feltételezhető, hogy a lábközép mobilitásának növekedése és a magasabb BMI megnöveli a tibialis posterior ín terhelését, mivel annak feladata, hogy mereven tartsa a lábat, és stabil alapot biztosítson a meghajtáshoz.
- Látható/tapintható duzzanatra és érzékenységre pozitív teszt esetén nagyobb pronációt, duzzanat esetén magasabb BMI-t tapasztaltunk a pozitív teszteredményűeknél.
- Nem tapasztaltunk eltérést azoknál, akiknél az izometrikus kontrakció során nyomásfájdalom vagy gyengeség jelentkezett, illetve nem.
- Azok, akiknél ultrahanggal strukturális változásokat mutattak ki, átlagosan 10 évvel idősebbek voltak, és a lábuk jobban pronált.
A megbízhatóság vizsgálata kimutatta, hogy az egylábas sarokemelés teszt érte el a legnagyobb vizsgáló közötti egyezést, a Kappa értéke jelentős egyezést mutatott. Az esetek 87,5%-ában a vizsgáztatók egyetértettek.
A tibialis posterior íngyulladás vizsgálatok és az ultrahang összehasonlításakor nem találtunk lényeges összefüggéseket.
- A Single-Leg Heel Raise teszt során érzett fájdalom vagy a teszt elvégzésére való képtelenség mutatta a legnagyobb összefüggést az ultrahangos leletekkel. Az esélyhányados 5,8 volt, de a bizalmi intervallum pontatlan volt, mivel 1,7 és 20,4 között mozgott.
- A tapintás és terhelés kombinációja mérsékelten társult az ultrahangos leletekkel. Itt is a konfidencia intervallum pontatlan volt, 1,2 és 13,1 között mozgott.)
- Az ultrahang majdnem annyi esetben volt pozitív, mint amennyiben az egylábas lábujjra emelkedés teszt eredménye pozitív vagy negatív volt.
Kérdések és gondolatok
A tanulmány alapján a következő következtetésre jutottunk:
- Az egylábas lábujjhegyre emelkedés teszt bizonyult a legmegbízhatóbbnak a vizsgálóközi egyezés tekintetében. Ez mutatott a legszorosabb kapcsolatot a strukturális változásokkal az ultrahangon.
- Ez a teszt felülmúlta a manuálisan ellenállt izometrikus boka plantáris flexiós és inverziós tesztet semleges pozícióból.
- A tapintásos érzékenység viszont a legkevésbé megbízható teszt volt, és gyenge kapcsolatot mutatott az ultrahang eredményeivel.
- A tibialis posterior íngyulladás diagnosztizálásában az önmagában végzett ultrahang vizsgálatnak nincs szerepe, mivel sokaknál pozitív fizikális vizsgálati eredmények voltak, de az ultrahangon nem látszottak strukturális eltérések, és fordítva.
Meglepő volt, hogy a szerzők szerint az ultrahang nem szükséges az állapot diagnosztizálásához, amit a Nemzetközi Tudományos Íngyulladás Szimpózium is megerősített. Mégis összehasonlították a gyakori tibialis posterior íngyulladás teszteket az ín ultrahangos vizsgálatával, hogy meghatározzák a kapcsolatot a kettő között. Arra a következtetésre jutottak, hogy: “a pozitív egylábas sarokemelés teszt hatszor nagyobb valószínűséggel társul ultrahangon látható strukturális változásokkal, mint a negatív egylábas sarokemelés”, ezért ez a legjobb teszt az állapot diagnosztizálására. Arany standard hiányában értem, hogy ez volt a legjobb módja a tanulmány elvégzésének. Másrészről, ez kicsit furcsa.
Mivel nincs aranystandard, a tibialis posterior íngyulladást klinikai diagnózisként kezeljük, amit ultrahanggal igazolhatsz, de az ultrahangos eltérések önmagukban nem elegendőek a diagnózishoz. A tibialis posterior íngyulladás tesztek közül az ultrahangos eltérésekkel leginkább a fájdalom és/vagy az egylábas sarokemelés képtelensége, illetve a pozitív tapintás és az egylábas sarokemelés vagy a ellenállással szembeni plantáris flexiós inverzió kombinációja mutatott összefüggést. A konfidencia intervallumok azonban szélesek voltak, ezért ez az összefüggés pontatlan.
Beszélj hozzám szakértőként
Ennek a mintának viszonylag magas volt a kiindulási fájdalomszintje, a legrosszabb fájdalomszintje pedig 4,4/10, illetve 6,5/10 volt. Azt viszont nem tudjuk, hogy mennyi ideje van medialis láb- vagy boka fájdalmuk. A mintának magas volt a BMI-je is. Ezt vedd figyelembe, amikor a páciensedet ehhez a mintához hasonlítod.
Jó hír, hogy a szerzők a vizsgálatokat a 2017-es szisztematikus áttekintésükből származó bizonyítékok alapján választották ki. Így elkerülték az összes lehetséges mozgást és vizsgálatot, de az elemzést egyszerűen tartották.
Ezzel szemben a maximális magasságú egylábas sarokemelést alkalmazták, de a magasságot szemmel mérték, ami kevésbé megbízható. Lehetséges, hogy néhány résztvevő nem emelte fel teljesen a sarkát, ami kisebb fájdalom provokációhoz és így negatív teszthez vezetett. Jobb lett volna biztosítani, hogy a résztvevők teljesen felemeljék a sarkukat, majd az egylábas sarokemelés tesztet pozitívnak vagy negatívnak értékelni.
A szerzők azt is megjegyezték, hogy sokak tapintási lelete pozitív, de az ultrahang negatív. Majd arra következtettek, hogy a pozitív fájdalom provokációért sok más struktúra is felelős lehet ezen a területen. Persze, a tapintási fájdalom sokat jelenthet, de e tanulmány célja az volt, hogy találjunk egy klinikai tesztet az állapot diagnosztizálására, mivel tudjuk, hogy az ultrahang nem képes különbséget tenni a fájdalommal küzdő és a fájdalommentes emberek között (Mills et al. 2020). Ez a tanulmány gyenge kapcsolatot talált a tibialis posterior íngyulladás tesztek és az ultrahang között, de mégis nagymértékben támaszkodik az ultrahang eredményeire, amit furcsának találok.
Főbb üzenetek
A vizsgálat szerint a tibialis posterior íngyulladás tesztek közül az egylábas sarokemelés a legmegbízhatóbb, és ez mutatja a legszorosabb összefüggést az ín pozitív ultrahang eredményeivel. Más tesztek, mint például az ín tapintása, a neutrális helyzetből történő plantárflexiós inverzió manuálisan ellenállt kontrakciója és az ín duzzanata, gyengén korreláltak az ultrahang eredményekkel és mérsékelten voltak megbízhatóak. Ne használj önmagában ultrahangot a tibialis posterior íngyulladás diagnosztizálására.
Referencia
További tájékoztatás
HOGYAN ELŐZHETED MEG A HAMSTRING, VÁDLI ÉS QUADRICEPSZ SÉRÜLÉSEKET
Élsportolókkal vagy amatőrökkel dolgozol? Ne hagyd ki ezeket a kockázati tényezőket, melyek sérülésveszélynek tehetik ki őket. Ezzel a webinárral felismerheted a kockázati tényezőket, hogy dolgozhass rajtuk a rehabilitáció során!
