A temporomandibuláris ízületi rendellenességek (TMD) megértése: Átfogó áttekintés egészségügyi szakemberek számára

A temporomandibuláris rendellenességek (TMD) a rágórendszert érintő állapotok széles skáláját ölelik fel, beleértve az állkapocsízületeket és a hozzájuk tartozó izomzatot, mint például a rágóizom és a halántékizom. Ezek a rendellenességek enyhe vagy közepes fájdalomhoz, az állkapocs mozgásának korlátozásához és kattogó hangokhoz vezethetnek, többek között. Ebben a cikkben elmélyedünk a TMD különböző aspektusaiban, beleértve a prevalenciáját, kockázati tényezőit, diagnosztikai folyamatát, kezelési megközelítéseit és a területen folyó kutatásokat. Ez a cikk Corinne Visscher holland kutatóval, a TMD szakértőjével és az Amszterdami Fogászati ​​Akadémiai Központ (ACTA) adjunktusával folytatott podcast beszélgetésünkből merít.

A temporomandibuláris ízületi betegségek prevalenciája és előfordulási gyakorisága

A TMD a lakosság kb. 10-12%-át érinti, gyakoriak az enyhe és közepes tünetek. Ugyanakkor a kezelési igény prevalenciája alacsonyabb, kb. 5%. A TMD-ben szenvedő betegeknek csak kis százaléka fordul szakemberhez, gyógytornászhoz vagy fogorvoshoz. A TMD éves incidenciája becslések szerint 1-2% körül van, ami rávilágít ennek az állapotnak az egészségügyi ellátásban betöltött jelentőségére.

A temporomandibuláris diszfunkció (TMD) megértése: Kockázati tényezők és a páciens jellemzői

A temporomandibuláris ízületi diszfunkció (TMD) gyakrabban fordul elő 20-50 év közötti női egyének körében, de férfiakat és más korcsoportokba tartozókat is érinthet. Gyermekeknél gyakoribb az ízület kattogása vagy elakadása, míg időseknél a TMD inkább degeneratív rendellenességekkel függ össze. A TMD kockázati tényezői közé tartoznak az olyan orális szokások, mint a fogcsikorgatás és -szorítás, a pszichoszociális tényezők, mint a szorongás és a depresszió, valamint a genetikai hajlam (Visscher et al. 2015). Ez a hajlam az idegátvivő anyagokat és a fájdalomátvitelt kódoló
specifikus gének miatt alakulhat ki, így inkább az általános krónikus fájdalomhoz kapcsolódik, mint a TMD specifikus kockázati tényezőjéhez. Bár nincs erős kapcsolat a TMD és a tenziós típusú fejfájás között, a migrén prevalenciája kétszer olyan magas a TMD-ben szenvedő betegeknél, mint az átlagpopulációban (Yakkaphan et al. 2022).  Van der Meer et al. (2017)tanulmánya azt is kimutatja, hogy a bruxizmus, tehát a fogak szorítása és csikorgatása nemcsak a TMD, hanem a migrén kockázati tényezője is.
Pár évtizeddel ezelőtt azt feltételezték, hogy a póz egy kockázati tényező a TMD kialakulásához. Azonban nincs bizonyíték arra, hogy a póz etiológiai tényező lenne a TMD esetében (Visscher et al. 2002)

Diagnosztikai folyamat és fizikális vizsgálat

A temporomandibularis régióban nincsenek specifikus vészjelző jelek, de az erős fájdalom, az éjszaka felébresztő fájdalom vagy a fájdalom állandó növekedése atipikus megjelenés a TMD esetében, és beutalót igényel.  A klinikusoknak figyelembe kell venniük a sárga zászlók jelenlétét is, amelyek rövid kérdőívekkel, például a PHQ-4-gyel értékelhetők. A sárga zászlók dominanciájától függően multidiszciplináris kezelés válhat szükségessé.
A TMD diagnosztizálásához három változónak kell jelen lennie: enyhe vagy közepes fájdalom az orofacialis régióban, ingadozó fájdalom (például ébredéskor súlyosabb) és a funkció növekedése, például rágás vagy a száj szélesre nyitása.
A TMD diagnosztikai folyamata a rágórendszer alapos klinikai vizsgálatát foglalja magában. Ez magában foglalja az állkapocs mozgástartományának felmérését, a kattogó hangok azonosítását, valamint az ízületek és izmok kitapintását.

Dinamikus és statikus terheléses tesztekkel megkülönböztetheted az állkapocsízületi és az izomproblémákat (Visscher és mtsai, 2009). Dinamikus tesztelésnél vizsgálóként ellenerőt fejthetsz ki a szájnyitás, -zárás és az állkapocs előretolásának mozgásaira. Statikus tesztelés során ugyanazokra a mozgásirányokra fejthetsz ki ellenerőt, de az állkapocs nem mozog. Így csak az izomszövetet ingerelheted.
Régebben gyakran alkalmazták az izmok belső tapintását, de tanulmányok kimutatták, hogy ennek alacsony a validitása, mivel a szájon belüli tapintás még egészséges alanyoknál is fájdalmas (Türp és mtsai, 2001).
Porckorong áthelyeződés esetén az ízületi játék vizsgálata – trakció és transzlációs technikák – informatív lehet.
A betegeket kérdezd ki a fejfájásról is, mivel az egyik másodlagos fejfájás a TMD-hez közvetlenül kapcsolódik (Olesen 2018). Ahhoz, hogy fejfájásként osztályozd, az alábbiak közül legalább 2 bizonyítja az ok-okozati összefüggést:

1. A fejfájás a temporomandibuláris rendellenesség kezdetéhez kapcsolódóan alakult ki, vagy annak felfedezéséhez vezetett
2. A fejfájást súlyosbíthatja az állkapocs mozgatása, az állkapocs működése (pl. rágás) és/vagy az állkapocs parafunkciója (pl. bruxizmus).
3. A fejfájást a fizikális vizsgálat során a halántékizom tapintása és/vagy az állkapocs passzív mozgatása váltja ki

Állkapocsízületi kezelési lehetőségek

A TMD kezelése az állapot altípusától és súlyosságától függően változik.  A TMD prognózisa általában jó. Még porckorong áthelyeződés esetén is a tünetek – kezelés mellett – általában 6 héten belül, de maximum 3 hónap alatt megszűnnek. A TMD-vel kapcsolatos tünetek kezelésében alapvető a szájhigiénés szokások megváltoztatása és a pszichoszociális tényezők kezelése.  A myofeedback eszközök nagyszerűen segíthetnek a betegnek a rágóizmainak ellazításában.
Ezenkívül a masszázstechnikák, nyújtó gyakorlatok és mobilizációs eljárások hatékonyan kezelhetik az izom- és ízületi problémákat. Általában elegendő, ha hetente egyszer találkozol a betegekkel, de ösztönözd őket, hogy naponta 2-3 alkalommal végezzenek otthoni gyakorlatokat, például a musculus masseter szájüregi nyújtását a hüvelykujjukkal, valamint a száj passzív nyitását.
Bár a testtartás nincs összefüggésben a TMD kialakulásával, egyes tanulmányok szerint a testtartás megváltoztatása pozitív hatással lehet az állkapocsízületi panaszokra (Wright és mtsai, 2000). Azok a betegek, akiknek akut elülső porckorong áthelyeződésük van, ami az állkapocsra ható erő után jött létre (például biciklis vagy sportbaleset), profitálhatnak a porckorong manipulációjából.
Krónikus TMD-ben szenvedő betegek esetén orofacialis gyógytornászokat és fogorvosokat bevonó multidiszciplináris megközelítésre lehet szükség az eredmények optimalizálása érdekében.

Kutatás és jövőbeli irányok

Sok krónikus temporomandibuláris panaszokkal küzdő beteg rengeteg szakorvost felkeres, mire végül egy TMD szakemberhez kerül. A TMD területén folyó kutatások a krónikus TMD-ben szenvedő betegek útjának megértésére, a korai szűrési kritériumok meghatározására, valamint a diagnosztikai és kezelési utak javítására összpontosítanak.
Az egészségügyi szakemberek, köztük a gyógytornászok, fogorvosok és szakorvosok közötti együttműködés elengedhetetlen a TMD és a kapcsolódó állapotok kezelésének javításához.

Ha többet szeretnél tudni a temporomandibuláris ízületi (TMI) diszfunkcióról és a kapcsolódó témákról, tájékozódj megbízható forrásokból, mint például a Diagnostic Criteria for TMD, vagy az orofaciális fájdalomra és diszfunkcióra szakosodott tudományos intézményeknél. A folyamatos továbbképzés és az egészségügyi közösségen belüli együttműködés elengedhetetlen a temporomandibuláris ízületi (TMI) diszfunkciók összetett természetének kezeléséhez és a betegellátás optimalizálásához.

—

Ebben a blogbejegyzésben célunk, hogy átfogó képet adjunk az állkapocsízületi panaszokról (TMD) az egészségügyi szakemberek számára. A tartalom a TMD különböző vonatkozásait fedte le, beleértve a prevalenciáját, a kockázati tényezőit, a diagnosztikai folyamatát, a kezelési módszereit és a területen folyó kutatásokat. A bemutatott információk célja, hogy bővítsék a TMD-vel kapcsolatos ismereteidet és elősegítsék a megalapozott döntéshozatalt a klinikai gyakorlatban.

Referenciák

Olesen, J. (2018). A fejfájásos rendellenességek nemzetközi osztályozása. The Lancet Neurology, 17(5), 396-397.

Türp, J. C., & Minagi, S. (2001). A lateralis pterygoideus területének tapintása TMD esetén – mit bizonyítanak a tények? Journal of dentistry, 29(7), 475-483.

van der Meer, H. A., Speksnijder, C. M., Engelbert, R. H., Lobbezoo, F., Nijhuis-van der Sanden, M. W., & Visscher, C. M. (2017). A fejfájások és a temporomandibuláris rendellenességek közötti kapcsolatot a bruxizmus és a szomatikus tünetek zavarják. The Clinical Journal of Pain, 33(9), 835-843.

Visscher, C. M., & Lobbezoo, F. (2015). A TMD fájdalom részben örökölhető. Családi és genetikai asszociációs vizsgálatok szisztematikus áttekintése. Journal of oral rehabilitation, 42(5), 386-399.

Visscher, C. M., De Boer, W., Lobbezoo, F., Habets, L. L. M. H., & Naeije, M. (2002). Van-e kapcsolat a fej póza és a craniomandibuláris fájdalom között? Journal of oral rehabilitation, 29(11), 1030-1036.

 Wright, E. F., Domenech, M. A., & FISCHER JR, J. R. (2000). A tartásgyakorlás hasznossága temporomandibuláris rendellenességben szenvedő betegeknél. The Journal of the American Dental Association, 131(2), 202-210.

 Yakkaphan, P., Smith, J. G., Chana, P., Renton, T., & Lambru, G. (2022). Temporomandibuláris ízületi rendellenesség és a fejfájás prevalenciája: Szisztematikus áttekintés és meta-analízis. Cephalalgia Reports, 5, 25158163221097352.