Bemutatkozás

A fájdalomról szóló oktatás mindenhol jelen van, és ez nagyszerű. Kimutatták, hogy csökkenti a szorongás és a distressz szintjét különböző mozgásszervi állapotokban. Ha jól informálod (vagy oktatod, mindegy a neve) a páciensedet, már előnyben vagy, függetlenül attól, hogy milyen kezelést választasz. Egyre több bizonyíték utal az önmenedzsment fontosságára. Így a gyógytorna elfordul a betegek “kezelésétől”, és áttér arra, hogy végigvezessen valakit egy bizonyos patológián. Ebben a tekintetben azért választottam ezt az RCT-t áttekintésre, mert mindkettőt kombinálta. A fájdalom oktatás és a gyógytorna alkalmazása kéztőalagút szindrómára telerehabilitáción keresztül.

Módszerek

Ebben az RCT-ben a kéztőalagút szindróma fájdalom oktatását és gyakorlatait hasonlították össze a kizárólag gyakorlatokkal. Mindkét beavatkozást telerehabilitáción keresztül végezték.

A résztvevők 18 és 60 év közöttiek voltak, és közepesen súlyos vagy súlyos kéztőalagút szindrómában szenvedtek. Ezt a meghatározást az Academy of Orthopaedic Physical Therapy és az Academy of Hand and Upper Extremities Physical Therapy klinikai gyakorlati irányelvei alapján állapították meg. Ezt a gyakorlati útmutatót a YouTube-csatornánkon is megtalálod, melyet itt megtekinthetsz. Ráadásul a tüneteik legalább 3 hónapja fennálltak, és egyoldalúak vagy kétoldalúak is lehettek.

A résztvevők randomizáltan, 1:1 arányban kerültek beosztásra: gyógytorna, illetve fájdalomcsillapító oktatás és gyógytorna a kéztőalagút szindróma kezelésére. Mindkét csoport telerehabilitációs programon keresztül kapta a gyógytornát. Három telerehabilitációs alkalmat gyógytornász felügyelt 15 naponta.

A gyakorlatcsoportban aerob gyakorlatokat, digitális hajlító ín siklást, neurodinamikus otthoni gyakorlatokat és önnyújtást végzünk.

Végezze el ezeket a gyakorlatokat hetente háromszor, 6 héten keresztül, 48 órás szünettel minden alkalom között. Minden gyakorlás körülbelül 30 percig tart. Összesen 15 önálló és 3 felügyelt alkalom volt.

A kéztőalagút szindrómás, fájdalomcsillapítást és mozgást végző csoportban a résztvevők 3 további neurológiai fájdalomcsillapítási foglalkozáson vettek részt. Az alábbi táblázat mindkét csoport részletes programját mutatja be.

A fájdalom intenzitása volt az elsődleges érdeklődési körünk, melyet az NPRS segítségével mértünk 6 és 12 hét elteltével. Egyéb eredményesség mérőink közé tartozott a Pain Catastrophizing Scale (PCS), Tampa Scale for Kinesiophobia-11, Boston Carpal Tunnel Questionnaire (BCTQ), Hospital Anxiety and Depression Scale (HADS), EuroQol5-dimensions (EQ-5D) és a Patient Global Impression of Change Scale (PGICS).

Eredmények

A kiindulási jellemzők elemzése nem mutatott ki szignifikáns eltérést a csoportok között a tanulmány kezdetén.

A tanulmány azt vizsgálta, hogy a fájdalommal kapcsolatos oktatás és a gyakorlatok együtt hatékonyabbak-e, mint a gyakorlatok önmagukban. Megpróbálták értékelni a csoportok közötti hatásokat.

A tanulmány szerint nem volt kölcsönhatás vagy fő hatás a csoportra nézve, de az idő múlásával fő hatás volt megfigyelhető. Továbbá kijelentik: „Szignifikáns és klinikailag releváns különbségek voltak megfigyelhetők az NPRS értékében a 6. héten a PNE + gyakorlat csoportban (MD: 2.0 pont, 95% CI: -3.8 és −0.2 között). A gyakorlat csoportban nem tapasztaltunk javulást egyik időpontban sem.”

Kérdések és gondolatok

• Ez a tanulmány olyan résztvevőket vizsgált, akik műtétre vártak és régóta panaszkodtak. Nem találtunk különbséget a fájdalom oktatás + edzés és a csak edzés csoport között az elsődleges eredmény szempontjából. Azonban a kombinált kezelésben részesülő páciensek 6 hét után elégedettebbek voltak, mint az edzéscsoport. Ez a hatás 12 hét múlva eltűnt. Ennek oka lehet a nagyobb figyelem és a kapott ellátás, a válaszadási torzítás... nem pedig valódi különbség. Ráadásul ez az eredmény nem volt elsődleges, és a tanulmány nem volt elég erős ahhoz, hogy ilyen különbséget kimutasson.
• A jelenlegi tanulmány számos, beteg által jelentett eredményt használt. Én azon is elgondolkodom, hogyan sikerült az összeset kitöltetni a résztvevőkkel. A gyakorlatban én biztosan nem használnék ennyit a pácienseimnél. Inkább egy vagy két olyan eredményre koncentrálnék, amelyet relevánsnak találnak.
• A másodlagos eredmények szignifikáns interakciós hatásokat mutattak ki a kineziofóbia esetében. Az adatok azt mutatják, hogy a 6. és 12. héten az átlagos csoportok közötti különbség −5,2 pont [95% CI: 9,7 és −0,6; p = 0,028], illetve −5,7 pont [95% CI: 10,8 és −0,5; p = 0,034] volt. Ez arra utalhat, hogy a fájdalom oktatása a kéztőalagút szindróma esetén alkalmazott gyakorlatokkal kombinálva hatékonyan csökkenti a mozgástól való félelmet ebben a populációban, de mivel ez egy másodlagos eredmény, óvatosan kell értelmezni ezt a megállapítást.
• Tekintettel a tünetek súlyosságára, a jelentős interakciós hatás csoportok közötti különbséget mutatott, de ez klinikailag nem volt lényeges. Mivel ez egy másodlagos változó, amelyre a vizsgálat nem irányult, ez a különbség véletlenül is bekövetkezhetett.

Beszélj hozzám szakértőként

• Nem találtunk eltérést a csoportok között, vagyis a szerzők homogén mintát hoztak létre
• Az elsődleges elemzés nem talált csoportok közötti különbséget a fájdalom intenzitásának elsődleges eredményében. Azonban a tanulmány kiemelte a PNE előnyeit a CTS-ben szenvedő betegek telerehabilitációs beavatkozásaiban. Ez ellentmondásos és félrevezető.
• A vizsgálat során a kéztőalagút szindrómás, fájdalomcsillapító oktatásban és mozgásterápiában részesülő csoportnál klinikailag jelentős, csoporton belüli javulást tapasztaltunk 6 hét elteltével.
• Tanulmányunk célja a fájdalomról szóló oktatás gyakorlathoz adásának előnyeit felmérni a pusztán gyakorláshoz képest.
• Mivel nem volt különbség a csoportok között, szerintem a cikk félrevezető, amikor a fájdalom oktatás és a gyakorlatok kombinációjának fontosságát hangsúlyozza. Ahogy megfogalmazzák, olyan, mintha az oktatás és a gyakorlat kombinációját kapó csoport 6 hét után jobban javult volna, mint a csak gyakorlatokat végző csoport. Ehelyett ez egy csoporton belüli különbség, de nem erről kellene szólnia ennek a tanulmánynak. Ez félrevezető és nem helyes. Ezt világosan elmagyarázza az Altman et al. 2011-es tanulmánya.

Fő üzenetek

A kéztőalagút szindróma esetén a fájdalomcsillapításban a fájdalom oktatás és a gyakorlatok nem voltak hatékonyabbak, mint a gyakorlatok önmagukban. Bár említettük és kiemeltük, ez egy csoporton belüli javulás értelmezését tükrözi, ahol a tanulmány a csoportok közötti hatásokat kívánta összehasonlítani. A tanulmány azt mutatta, hogy a programhoz való ragaszkodás magas volt, és a résztvevők elégedettek voltak a telerehabilitáció módjával. A fájdalom oktatás és a gyakorlatok kombinálása hasznos lehet a kineziofóbia csökkentésében, de ez másodlagos eredmény volt, ezért további vizsgálatokra van szükség.

Referencia

Núñez-Cortés R, Cruz-Montecinos C, Torreblanca-Vargas S, Tapia C, Gutiérrez-Jiménez M, Torres-Gangas P, Calatayud J, Pérez-Alenda S. A fájdalom neurológiai oktatásának a telerehabilitációhoz való hozzáadásának hatékonysága carpal tunnel szindrómás betegeknél: Randomizált, kontrollált vizsgálat. Musculoskelet Sci Pract. 2023 Júl 28;67:102835. doi: 10.1016/j.msksp.2023.102835. Epub megjelenés előtt. PMID: 37572618.

További tájékoztatás

Bland JM, Altman DG. A randomizált csoportokon belüli kiindulási értékekkel való összehasonlítás gyakran használt, de félrevezető lehet. Vizsgálatok. 2011 Dec 22;12:264. doi: 10.1186/1745-6215-12-264. PMID: 22192231; PMCID: PMC3286439.